A Mol rámegy a hulladékgazdálkodásra

2020. november 26. – 18:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tegnap írtuk meg, hogy a kormány nagyszabású módosítócsomagot nyújtott be, aminek elfogadása esetén állami kézbe központosítanák a hulladékgazdálkodási hatásköröket. Létrehoznának egy önálló hulladékgazdálkodási hatóságot, koncesszióval egy cég kezébe adnának fontos tevékenységeket, és egy sor olyan területet állami felügyelet alá terelnének, amelyek kimaradtak a korábbi központosítási fordulókból. Lényegében egy, a kaszinókoncesszióhoz hasonló modellben zajlana a hulladékgazdálkodás.

Hogy melyik lenne ez a cég, még nem volt világos, de most úgy tűnik, a Molra hárulhat a feladat, legalábbis erre utal az interjú, amit Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója adott a Világgazdaságnak. „A körkörös gazdaságra építve nagyobb, mondhatni, stratégiai fókusz lesz hulladékkezelési tevékenységünkön” – fogalmazott Hernádi.

A cégvezető szerint a Molnak megvan a feladathoz az infrastruktúrája, jelenleg is két hulladékégetője és nagyjából ezer hulladékgyűjtő helye van az országban. Mint elmondta, a cég évente 100-120 ezer tonna saját hulladék sorsáról gondoskodik.