Galla Miklós ragaszkodik a Karinthy-gyűrűjéhez, és azt kéri, engedjék szerepelni a közmédiában

2021. augusztus 18. – 10:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Galla Miklós, akitől június elején vonták vissza a Karinthy-gyűrűt, mert a közmédia szerint méltatlan a díjra, már korábban is hangsúlyozta, hogy ez igazságtalanság vele szemben, a felhozott érvek hamisak, és követeli a gyűrűt. Most nyílt levelet írt a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójához és az MTVA szakmai kuratóriumához. Ebben a következőt írja:

„Tisztelt Dobos úr, tisztelt kuratóriumi tagok!

Ezúton kívánom felhívni a figyelmüket, hogy a Karinthy-gyűrű tőlem történő visszavonása teljesen igaztalan, bizonyíthatatlan vádak alapján történt. Semmiféle nyilvános meztelenkedésben nem vettem részt. Egy huszadrangú színészecske gyártott hamis bizonyítékokat ellenem.

A tehetségtelenség bosszúja a tehetség ellen.

A vádaknak semmilyen valóság alapjuk nincs. Rágalmak. Önök ezeket anélkül fogadták el, hogy engem megkérdeztek volna. Az értékrendem teljesen összeegyeztethető bármilyen európai, kulturált és magas művészi színvonalú értékrenddel. A múltam ugyanolyan makulátlan és hófehér, mint a jövőm. Humorista vagyok, színész, zeneszerző, dalszövegíró, színházi rendező és absztrakt festő.

Kérem, adják át a nekem jogosan járó, negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet, és tegyék lehetővé, hogy ismét szerepelhessek a Közmédia rádiós és televíziós műsoraiban. Köszönöm.

Üdvözlettel: Galla Miklós”

Gallát még februárban értesítették arról, hogy idén ő kapja a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak járó Karinthy-gyűrűt, azonban az illetékes MTVA később visszavonta tőle az elismerést. Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – a díj alapítójának jogutódja – a Gallának küldött levélben azt írta:

„Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.”

A humorista azt mondta akkor, nem nagyon érti, a dolgot, annál is inkább, mert a közelmúltban még portréinterjút is készített vele az M5 csatorna, június elején pedig még ő konferálta a Rádiókabarét.

Galla később azt nyilatkozta, egy MTVA-s informátora szerint politikai körökben az az álhír terjedt, hogy csatlakozott Karácsony Gergely mozgalmához, szerinte azonban ez teljes fikció, nem csatlakozott a mozgalomhoz, így értetlenül áll a döntés előtt. Aztán kiderült: elképzelhető, hogy nem ez, hanem egy színpadi meztelenkedés állhat a háttérben. Galla ugyanis egy májusi fellépésén színésztársai megdöbbenésére elővette a nemi szervét, és fel is húzta rajta a bőrt előadás közben.

A humorista aztán június 14-én az Egyenes Beszédben kitartott amellett, hogy nem a meztelenkedés, hanem a nem létező Karácsony-szál miatt vonták vissza tőle a díjat, amit ironikusnak tart, mivel sosem politizált nyilvánosan.

A nyílt levelében most úgy fogalmaz „semmiféle nyilvános meztelenkedésben nem vettem részt”, amire külön rákérdeztünk nála telefonon, hogy ezt hogyan is kell érteni, hiszen volt olyan előadása. Galla erre azt felelte, igen, de az a gyűrű tervezett átadásának dátuma után hetekkel történt, így arra hivatkozni a visszavonásnál, nem annyira van rendben. Ahogy ő fogalmazott:

„Nem lehet visszavonni a gyűrűt, hogy majd három hét múlva leszek egy műsorban. Nem tudtuk, hogy az MTVA váteszi képességekkel rendelkezik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!