A szervizkampány ellenére továbbra is sorban gyulladnak ki és égnek porrá BMW-k

2021. augusztus 14. – 16:36

Másolás

Vágólapra másolva

Három évvel a gyári ellenőrzések kezdete után még mindig sok dízel BMW gyullad ki váratlanul, menet közben. Az utóbbi két hónapban legalább három ilyen eset történt Magyarországon és bár az egyik roncsot a cikk írásakor még szervizben vizsgálják, sem az importőr, sem a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem összegzi a hasonló ügyeket, így a tulajdonosok kiszolgáltatottak. Hogy lehet megelőzni az öngyulladást, és mikor jár kártérítés a kiégett autók gazdáinak?

A nyolcvannyolcas számú főút Sárvárhoz közeli szakaszán haladó BMW vezetője félreállt, amikor észlelte a füstöt. Mire kivette holmiját az autóból, már lángolt a motortér és bár többen megálltak segíteni, kézi poroltókkal nem sikerült eloltani a tüzet, így az autó teljes terjedelmében égett, amikor megérkeztek a körmendi tűzoltók.

A június 25-i esetről több hírportál is beszámolt, a tudósításokban szereplő fotókat és amatőr videót megmutattam egy, a hivatalos importőrtől független, de húsz éve kizárólag BMW-k javításával foglalkozó szakszerviz vezetőjének. 2017-óta összesen tíz olyan BMW-tulajdonossal beszéltem, aki hasonló körülmények közt vesztette el az autóját és meglepő, hogy bár 2018-óta világméretű ellenőrzési és javítási kampányt folytat a gyár, tovább szaporodnak az esetek.

Ezúttal ismét egy négyhengeres dízelmotorral szerelt példányról van szó, állapította meg azonnal a szervizvezető a roncsról készített felvételeket látva. A motorblokk maradványai, a szíjtárcsák és a turbó elhelyezkedése, de főként a motoröntvény elején, keresztben felszerelt hosszúkás alkatrész mind árulkodó jelek. Ez utóbbi lehetséges hibája miatt világszerte aggódhatnak a dízel-BMW-k gazdái. Azok is, akik a gyári előírásokat követve szervizeltették autójukat.

Csillagszóró a motortérben

Az EGR-hűtőről van szó, amely környezetvédelmi funkciót tölt be minden modern motoron. A kipufogógáz-visszavezető rendszer nagyon leegyszerűsítve a motor működéséhez beszívott levegőhöz keveri a kipufogógáz egy részét, ezzel csökkentve a égési hőmérsékletet. Ez a dízeleknél csökkenti a nitrogénoxidok szintjét, illetve a motor működési zaját, a benzinesek esetében pedig a fogyasztást.

Amikor a problémás BMW-ken ez az alkatrész meghibásodik, izzó koromdarabok válnak le az EGR-hűtő belsejében, majd csillagszóróként száguldanak a műanyag (!) szívócső felé. Idővel kiolvasztják azt, és a lyukakon jelentkező szúróláng felgyújtja a motortér éghető anyagait. A szakértő szerint a motoron hangszigetelő burkolata lehet a tüzek kiindulópontja, de az sem javít az autók túlélési esélyén, ha valahol szivárog a motorolaj, esetleg lerakódások vannak a motortér más pontjain: a felsoroltak mind táplálják az amúgy is intenzív égést.

A neve elhallgatását kérő specialista minden ügyfelének azt tanácsolja, hogy 150 ezer kilométer után egyszerűen cseréltesse ki a problémás alkatrészeket az érintett dízelmotorokon, de előtte sem árt néha kitisztítani a koromlerakódást az EGR-ből. Az alkatrészcsere motorváltozattól függően 250-300 ezer forintba kerül, könnyű belátni, hogy jobban megéri, mint kockáztatni. Más kérdés, hogy a legtöbb modern dízel legfeljebb gyengébben megy, ha túl sok a koromlerakódás, de nem gyullad ki a motortér.

A júniusi sárvári esetről szóló tudósítást azután találtam meg, hogy augusztus elsején egy másik, kísértetiesen hasonló ügyről írt egy olvasó. András nevelőapja előző nap a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny közelében, a 85-ös főúton haladt 2013-as évjáratú BMW X3 35d-jével körülbelül száz kilométeres sebességgel, amikor az autó váratlanul elkezdett lassulni, sőt, vezetője kénytelen volt félreállni, amikor észrevette, hogy üresbe kapcsolt az automata váltó.

Mire a leállósávra ért, már füstölt a motortér, így neki is csupán arra volt ideje, hogy kiszálljon, hátra menjen a csomagtartóhoz és kivegye a kézi oltókészüléket.

Amikor napokkal később beszéltem olvasónkkal, Lajossal, az autó gazdájával, ugyanolyan jelenetről számolt be, mint ami Sárvár mellett történt. Ez a második autó körülbelül tíz perccel az első füstjelek után szintén teljes terjedelmében égett, ezért a helyszínre érkező tűzoltók ezúttal is csak a karosszéria hátsó negyedét olthatták el, a többiből korommal borított fémtörmelék, műanyagolvadék és hamu maradt.

Egy harmadik esetről pedig, ami az M7-es autópályán történt, pedig a Magyar Közút tett közzé térfigyelős videót.

Mivel a két X3-as terepjáró tűzesete közt, július 21-én, az M7-es autópálya érdi szakaszán szintén megsemmisítette magát egy BMW 520d Touring a fentiekhez nagyon hasonló körülmények közt, szerettem volna megtudni, mennyire veszi komolyan a problémát a gyár magyarországi importőre, ezért kérdéseket küldtem nekik és mivel a türelmemet kérték, utána néztem, mi történt 2017-óta.

Nyilvános bocsánatkérés, világméretű szervizkampány

A BMW először azt követően volt kénytelen komolyan foglalkozni az EGR-hiba miatt kigyulladó dízelekkel, hogy 2018 novemberéig, Dél-Koreában 52 ilyen motorral szerelt autó semmisült meg. Mivel az ügyről szóló első cikkemet 2017 nyarán írtam, majd a megjelenést követő két héten belül egy második eset érintettje is jelentkezett, elkezdtem utánajárni a jelenségnek. Kiderült, hogy a dél-koreai esetek és az ottani hatóságok kemény fellépése miatt főhet a feje a gyárnak. 10 millió dollárnak megfelelő vonra büntették a márkaképviseletet, és a közlekedési hatóság ki akarta tiltani a forgalomból a még nem nem javított autókat. A BMW Korea vezetője nyilvánosan kért bocsánatot a történtek miatt és ígérte, hogy a cég mindenben együttműködik az ügyek kivizsgálása során.

Először 172 ezer autót rendeltek hívtak szervizbe, végül világméretűvé vált a BMW saját dízelbotránya, vagy ahogy a gyár nevezi, az önkéntes technikai ellenőrzés. Először közel 480 ezer példányra, végül 1,6 millióra terjesztették ki a kampányt. Az érintett modelleket mind 2010 augusztusa és 2017 augusztusa közt gyártották, és négy- vagy hathengeres dízelmotorral készültek, tehát gyakorlatilag minden ebben az időszakban gyártott dízel BMW-t érdemes átnézetni. Közben 2020 szeptemberében házkutatást tartott a Szöuli Központi Kerületi ügyészség a BMW importőrénél, mert a gyanú szerint a cég megpróbálta eltitkolni a tüzeket okozó technikai hibákat, majd az akciókat kiterjesztették a keresztmotoros BMW és MINI dízelekre is, sőt, bizonyos autókat egy második ellenőrzésre is behívnak.

Orosz rulett bajor autókkal

A sárvár közelében kiégett BMW X3 35d nem Magyarországon került először forgalomba, de tulajdonosa állítja, mindvégig márkaszervizben tartották karban, sőt legutóbb idén februárban járt ott. Az erről a kötelező karbantartásról szóló munkalapról derül ki, hogy az olaj- és szűrőcseréket, illetve az ilyenkor kötelező ellenőrzéseket a BMW Leier győri szervizében végezték, ahol tavaly is járt az autó kifejezetten azért, mert tulajdonosának jelezték, hogy a gyújtáskulcs kiolvasása során kiderült, hogy ez a példány is érintett a dízelügyben.

Az EGR-átvizsgálások során megbontják a teljes szívórendszert, csőkamerával ellenőrzik a járatait és benéznek a kritikus alkatrész belsejébe. Ha ott hűtőfolyadék-szivárgásra utaló nyomokat találnak, tovább vizsgálódnak és ha kell, az összes érintett alkatrészt ingyen kicserélik. Csakhogy, a tulajdonos állítása szerint az ellenőrzésen és a februári kötelező szerviz során is mindent rendben találtak, ezért visszaadták az autót, amely az állami nyilvántartás, a Jármű Szolgáltatási Platform szerint július 12-én, három héttel a tűz előtt műszaki vizsgán járt, ahol szintén átengedték. Bár ezeken a vizsgákon nem bontják meg a motort, környezetvédelmi méréseket végeznek, ahogy azt is megvizsgálják, hogy nincsenek-e szivárgásnyomok, vagy más rendellenesség a motortér látható részein. Az autónak mindkét esetben meg kell buknia, ha valami nincs rendben, legalábbis elvileg.

A BMW importőre nyelvújító

Olvasónk terepjárójának maradványait a Leier szervizébe szállították, ahol azt ígérték, hogy részletesen kivizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit és döntenek a továbbiakról. Egy ilyen hét-nyolc éves, mindössze 167 ezer kilométert futott BMW X3 35d ára felszereltségtől és állapottól függően 8-10 millió forint. Ez az ügy most arról szól, hogy kell-e kártérítést fizetnie a szerviznek vagy akár a gyárnak, vagyis mulasztottak-e akkor, amikor nem cserélték ki az EGR-hűtőt. Mivel a Leier szervizvezetője nem kívánt nyilatkozni az ügyben, csak a BMW Magyarország válaszaira hagyatkozhatunk, amelyek a dízelproblémával kapcsolatban feltett általános kérdésekre korlátozódnak.

Mint azt a levélben írják: «A kérdéses autó esetében az előírások szerinti vizsgálat még folyamatban van. Tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű eseteknél számos külső körülmény okozhat termikus incidenst, biztosan nem állítható, hogy az autó tűzesetét az EGR-modul komponenseinek meghibásodása okozta.» Kicsit bővebben ez azt jelenti, hogy az autók szakszerűtlen szerelése, egy korábbi sérülés nem megfelelő javítása, vízkár vagy engedély nélküli átalakítás mind okozhatnak kigyulladást.

A gyár korábban létrehozott egy központi oldalt, ahol az alvázszám megadásával bárki ellenőrizheti, hogy van-e az autójára vonatkozó nyitott biztonsági visszahívás vagy műszaki akció. Megadtam a Kónynál kiégett BMW alvázszámát, a válaszüzenet ez volt: «A járművet nem érinti nyitott biztonsági visszahívás vagy műszaki akció.». Ez arra utal, hogy valóban elvégezték korábban az ellenőrzést.

Amikor 2017 júliusában, a Totalcaron megjelent az BMW-tűzesetekkel foglalkozó első cikkem, még semmit nem lehetett tudni a továbbiakról és arról sem, hogy milyen kártérítésre számíthat bárki, akinek kigyullad a nem garanciális autója. Annak az autónak a gazdája, Dr. Méhes Dávid budapesti ügyvéd részben éppen autós szavatossági ügyekkel foglalkozik, ezért az ő 520d-jének kigyulladása után nem sokkal leégett másik autó esetében szereplő családdal közösen igazságügyi járműszakértőt kértek fel, hogy szerelje szét a roncsokat, állapítsa meg a tüzek pontos okát. Úgy tervezték, hogy a szakértői jelentések birtokában döntenek majd a további lépésekről. Végül egyáltalán nem készült el a szakvélemény, de az ügyvéd autóján volt érvényes CASCO biztosítás. Bár ezek a biztosítások általában nem fizetnek kártérítést a műszaki hibák után, létezik megoldás, így végül neki is megtérítették a teljes, körülbelül 5-6 millió forintos kárt.

Az ügyvéd ma úgy látja, hogy ha a műszaki hiba okozta kár megtérítését ki is zárja a biztosító, az emiatt az autóban keletkező töréskárok és sérülések után fizetnie kell. Dr. Méhes Dávid esetében a biztosító bele is ment ebbe. A magyarázat kicsit összetett, de hasznos lehet. A casco szerződési feltételei szerint baleseti jellegűnek tekinthető az az esemény, amely váratlanul, és az azt elszenvedő akaratán kívülálló okból következik be.

A cég az egyes biztosítási események meghatározása során sorolja fel a bármilyen okból keletkezett sérülést, ezen túlmenően a baleseti jelleg mellett különálló tényállási elemként jelöli meg a kívülről jövő erőhatást. A kockázatkizárásnál felsorolt esetek viszont jellemzően a károsult akaratából vagy akaratán kívül álló okból egyaránt bekövetkezhetnek. Éppen ezért az ügyvéd úgy látja, hogy a műszaki hiba példaként említéséből nem lehet valamennyi, így az egyébként baleseti jelleggel bekövetkező műszaki hibából eredő károkat kizárni.

A megkérdezett szervizvezető és a BMW importőre is azt javasolja, hogy ha a fenti időszakban gyártott dízelmotoros típusok gazdái hűtőfolyadék-fogyást, bármilyen füstölést, esetleg nehézkes indítást vagy gyorsítási gondokat tapasztalnak, forduljanak szakszervizhez és ne használják az autót. A független specialista ennek kapcsán megjegyzi: aki ilyen jellegű vélt, vagy valós panaszokkal fordult a márkaszervízhez, az számíthatott az ingyenes alkatrészcserére. Az importőr a márkaszervizek címlistái alapján értesíti az autók gazdáit, illetve a márka on-line rendszerében regisztrált autók használói is számíthatnak jelzésre, ha a gyár kockázatosnak talál egy autót. Mi alapján találnak kockázatosnak egy autót a távolból? Teljesen bizonytalan. Kicsit védtelenebbek, akik használtként hozták be 2010 és 2017 augusztusa közt gyártott dízel BMW-jüket.

Az importőrhöz tartozó márkaszervizek eddig 6550 potenciálisan érintett dízel-BMW-t ellenőriztek és/vagy javítottak meg. Aki nem szerepel a cég adatbázisaiban, nem kap értesítést. Az állam sem itt, sem Németországban nem felügyeli az önkéntesnek mondott, ám nagyon fontos szervizakció lépéseit, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig nem készít márkákra és típusokra bontott kimutatást az autótüzekről. Többségük a motortérből indul és lakossági eszközökkel elolthatatlanok. Jobb biztonságos távolságból nézni, ahogy kiég az autó és megérkeznek a tűzoltók.

Az alábbi videóban egy klasszikust mutat be részletesen az Alapjárat. Ez nem gyullad és nem is dízel, hanem egy harmincéves BMW 850i

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!