Jómódú vásárlókat célzó, környezetbarát bababoltot nyit Orbán Ráhel

2021. augusztus 13. – 15:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel június végén alapította meg első saját vállalkozását, az Odu Store Kft.-t, amiről annyit lehetett tudni, hogy ruha- és textilipari tevékenységgel fog foglalkozni. Orbán Ráhel LinkedIn-profiljából most az is kiderült, hogy az Odu Store egy bababolt lesz – írja a Szabad Európa.

Az üzlet a tervek szerint a jómódú, környezettudatos szülőket célozza meg a babáknak és kisgyerekeknek készített termékekkel. A leírás alapján az Odu Store nemcsak egy egyszerű bababolt lesz, hanem egy concept store: különleges berendezésével egy életérzést és szemléletmódot kíván közvetíteni a vásárlóknak.

Ennek megfelelően a babáknak és kisgyerekeknek szánt prémiumminőségű és környezetbarát termékek mellett kávézó és játszósarok is lesz a helyen. „Egyedülálló vásárlási és kikapcsolódási hely a tudatos szülők számára”, célja pedig, hogy a fiatal szülőket „a fenntarthatóságra és a tudatos szülői magatartásra nevelje”.

A vállalkozás székhelye a XII. kerületi Apor Vilmos téren, a Hegyvidék Bevásárlóközpontban van. A hárommillió forintos jegyzett tőkével alapított cég egyedüli tulajdonosa a miniszterelnök lánya, ő látja el az ügyvezetői feladatokat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!