Több mint 200 millió forintnyi összeget csalt ki borítékos trükközéssel egy román nő Magyarországon

2021. augusztus 8. – 08:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy román nő, V. Florica egy év alatt több mint 200 millió forintnyi eurót csalt ki gondos szervezéssel, valós cégek nevében, jól felépített kerettörténettel három különböző magyar áldozattól – közölte a rendőrség vasárnap.

Tavaly decemberben a csaló úgy tett, mintha egy olasz üzletembert képviselne és az ő nevében jelentkezett egy eladásra hirdetett, értékes budapesti családi ház tulajdonosáról, angol és olasz telefonszámokat használva. Az ingatlan adásvételében játszott közvetítői szerepéért 200 ezer eurót kért. Ezt a nagyjából 70 millió forintnak megfelelő összeget az eladó magával is vitte egy fővárosi ügyvédhez megbeszélt személyes találkozóra, mert azt kérte tőle a nőő, hogy mutassa be, hogy ki tudja fizetni ezt az összeget.

A pénzt a találkozón egy borítékba tették, amit V. Florica „véletlenül” eltett a saját táskájába, majd szinte azonnal úgy tett, mintha vissza is adta volna, miközben azt mondta: fizetni csak az üzlet létrejötte után kell. Nem sokkal később viszont sietősen távozott, ami az ügyvédnek és az ingatlantulajdonosnak gyanús lett, ezért kibontották a borítékot.

A tasakban 200 ezer euró helyett üzbegisztáni szum volt. (200 üzbegisztáni szum alig ér többet, mint öt forint.)

A lakáshirdető az éppen taxiba szálló nő után rohant, és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A 200 ezer euró az asszony táskájának az észrevétlen borítékcserét segítő rejtett rekeszéből került elő.

Fotó: Poilce.hu
Fotó: Poilce.hu

Miután a V. Florica lebukott, a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy a román nő korábban is követett el hasonló bűncselekményeket Magyarországon. Egy évvel korábban egy-egy ipari telephely látszólagos megvásárlása kapcsán kért 200-200 ezer euró közvetítési díjat. A trükkös módon kicserélt borítékokban akkor papírfecniket találtak a becsapott üzletemberek, akik már csak későn vették észre a csalást. A nő jól felépített történetekkel dolgozott; a bizalom elnyerése érdekében az ingatlanhirdetőkkel Rómában is tárgyalt, mielőtt kicsalta volna pénzüket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három rendbeli üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 43 éves V. Florica román állampolgárt, aki tagadta a bűncselekmények elkövetését. A nő letartóztatását a bíróság elrendelte.

A borítékos trükközés nem ritkaság, néhány hete volt hír, hogy a Nagy-Britanniában gyémántrablás miatt elítélt, Romániában született Lulu Lakatos testvére, Liliana Lakatos korábban egy 400 ezer euróval (mintegy 140 millió forint) megtömött borítékot lopott el Svájcban hasonló trükkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!