Öt és fél év börtönt kapott Lulu Lakatos, aki magát drágakőszakértőnek kiadva ellopott 1,77 milliárd forintnyi gyémántot

2021. július 28. – 23:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt és fél év börtönre ítélték Nagy-Britanniában, a southwarki bíróságon a Romániában született, de Franciaországban élő Lulu Lakatost – derül ki a Guardian tudósításából. A hatvanéves nő magát drágakőszakértőnek kiadva ellopott hét darab, összesen nagyjából 4,2 millió angol fontot, tehát 1,77 milliárd forintot érő gyémántot egy patinás londoni ékszerüzletből.

Az eset 2016 márciusában történt. A nő, aki Annának nevezte magát, úgy állított be a luxusékszerekkel foglalkozó Boodles londoni, Mayfairben lévő bemutatótermébe, hogy gazdag orosz megbízói számára szeretne drágaköveket vásárolni. Úgy tett, mintha megvizsgálná a neki megmutatott hét gyémántot, de közben egy bűvészmozdulatot – illetve az angol lap beszámolója szerint hollywoodi filmeket – idéző trükkel kicserélte azokat kavicsokat. Az ékszerészet ezután egy lezárt tárcában, a páncélteremben helyezte el a drágakőnek hitt kavicsokat.

Az ügyészek szerint ez volt a legnagyobb értékű lopás, amit valaha elkövettek az Egyesült Királyságban.

A tolvaj azzal bukott le, hogy az üzlet biztonsági kamerái megörökítették azt a pillanatot, amikor a drágaköves erszény Lakatos táskájába került, és másodpercek alatt kicserélték egy másolatra. Lakatos és segítői a lopás után három órával már Franciaországban voltak, írja a lap.

Az asszony a tárgyaláson tagadta, hogy ő lett volna a tolvaj, azt állította, hogy a 2019 őszén egy romániai autóbalesetben elhunyt 49 éves húga volt az, aki eljátszotta Annát. A nőt, akit korábban már három rendbeli lopás miatt Franciaországban is elítéltek, az esküdtszék 10:1 arányban találta bűnösnek, ezután ítélték öt és fél év börtönre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!