Napokig az árokban ragadt, most sikerült kihúzni az árokból a lengyel kamiont

2021. augusztus 08. – 18:36

Másolás

Vágólapra másolva

Két autómentő segítségével sikerült kihúzni az árokból azt az eredetileg paradicsomot szállító lengyel kamiont, ami majdnem egy hétig az út szélén vesztegelt Novajidrány mellett, és aminek a sofőrje ott lakott a vezetőfülkében.

Az RTL Híradójában megszólaló egyik autómentő szerint a vizesárok miatt a kamion telement vízzel, a jármű elejét másfél méter magas iszapon kellett végighúzni.

A kamionos múlt vasárnap szenvedett balesetet. Ahogy korábban is írtuk, a kamion magántulajdonban van, és a helyiek szerint a lengyel sofőrnek pedig nem volt pénze arra, hogy darus mentést kérjen a járművéhez. Mivel nem akarta elhagyni a munkaeszközét, ezért a napjait a vezetőfülkében töltötte.

A közelben épülő autópályán dolgozó munkások adtak neki vizet, hoztak neki élelmet is, de azt nem fogadta el. Két lengyel kamionos megállt segíteni a sofőrnek, aki meg is sérült, véletlenül megvágta magát, ezért az RTL stábja mentőt hívott. A kórház után a férfi a vasárnapot ismét a kamionban töltötte, és várja Lengyelországból a kamionmentőt.

A riportot az RTL honlapján lehet megnézni.