Egy repülőgép résztulajdonosa a NAV nemrég kinevezett elnöke

2021. augusztus 7. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Scottish Aviation SK61 típusú repülőgépet tulajdonol negyedrészben Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrég kinevezett elnöke. A Blikk írja, hogy a NAV-elnök vagyonbevallása szerint 2017-ben vásárolták többen ezt a ritkaságnak számító repülőt, amelyből mindössze 78 darabot gyártott le annak idején a svéd légierő.

A Blikk azt írja, hogy az ilyen típusú gépek azoknak valók, akik nem csak egyenesen akarnak vele repülni, hanem esetleg trükközni is, és a piaci ára 21 millió forint körül lehet.

Van azonban egy ennél is értékesebb tétel a NAV-elnök vagyonnyilatkozatában, ugyanis a részben (a lakás egyötöde az övé) tulajdonát képezi egy 350 négyzetméteres belvárosi lakás, ami még 2016-ban vett meg. Ez a Blikk számításai szerint akár 400 milliót is érhet jelenleg a piacon.

Ezen kívül Vágujhelyinek van még egy balatoni nyaralója, egy zuglói lakása, a megtakarításai pedig 90 millió forintra rúgnak. Az újság megjegyzi, hogy Vágujhelyi elődjének, Sors Lászlónak ennél jóval szerényebb tételek szerepeltek korábban a vagyonnyilatkozatában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!