L. Simon László lett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

2021. augusztus 2. – 15:29

frissítve

L. Simon László lett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a pákozdi Katonai Emlékparkban – Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Mindezt maga a kinevezett jelentette be Facebook-oldalán.

Soli Deo gloria, vagyis egyedül az Istené a dicsőség. A reformátusok híres, elsősorban a Mária-tisztelet elutasítására megfogalmazott solájának citálásával jelentette be L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kulturális, majd miniszterelnökségi államtitkár a következőket:

„hétfő délelőtt Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úrnál jártam, aki 2021. július 31-i hatállyal kinevezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának.”

Korábban ebben az írásban írtunk a kinevezés előzményeiről és a pályázatról.

L. Simon a posztban leírta, hogy Fekete Péter kulturális államtitkárral közösen tiszteletüket tették Varga Benedek korábbi főigazgató úrnál, megköszönve az eddigi munkáját. Ezután L. Simon László sokaknak köszönetet mondott, így Rétvári Bence államtitkárnak, Schmidt Mária főigazgató asszonynak, Gulyás Gergely miniszternek és Lezsák Sándornak, de L. Simon László azt is bejelentette, hogy

„Orbán Viktor miniszterelnök úr is végig olvasta a pályázatomat, megismerve és támogatva a terveimet.”

Korábban a Mandiner arról írt, hogy amennyiben Kásler Miklós kinevezi L. Simon Lászlót főigazgatónak, akkor 30 nap alatt kell lemondania parlamenti mandátumáról. Mindezt a politikus is alighanem így gondolja, mert ezt írta:

„Ez a személyes életemben is komoly változást fog hozni, hiszen az aktív pártpolitikusi munkát befejezem.”

Viszont a lap úgy tudta, hogy ha L. Simont kinevezik főigazgatónak, a múzeumok megújítása érdekében végzett miniszteri biztosi munkáját tovább folytathatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!