Ki gondolta volna, hogy a dinnyében több lájk van, mint az olimpiában?
2021. augusztus 1. – 18:36
Újra eltelt egy hét, és ezt mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy új epizóddal jelentkezik a Telex lájkbajnoksága, amiben a hazai politikusok és kapcsolt részeik közösségi médiás aktivitását és népszerűségét mérjük és elemezzük. Bőven adott ez a hét is muníciót a politikus lájkhuszároknak, lássuk, ki hogy élt vele!
Az olimpia tökéletes lájkvadászidény a közösségi médiában, elvégre van bőven izgalom, szurkolnivaló, jönnek a nemzeti büszkeséget fűtő, felemelő győzelmek, a könnyes bukások, a vicces kisszínes hírek – és ez mind olyasmi, amire remekül rá lehet akaszkodni facebookos posztokkal, mindenkinek van véleménye, mindenki együtt akar örülni a magyar sikereknek.
A politikai-kommunikációs térbe nagyon érzékeny időszakban érkezett meg az olimpiai tematika: a kormánynak elég kényelmetlen Pegasus-botrány kicsit elülni látszik, de azért még bőven tart, a kommunikációs ellenoffenzívaként bedobott újabb háború Brüsszellel és az LMBTQ-lobbival éppen csak elindult (és közben volt egy Pride-felvonulás is).
A háttérben valószínűleg mindenki rettenetesen készül, hogy az olimpia után az ő témája térjen vissza hangosabban – de közben a nyilvánosság felé most két hétig a szurkoló arcát kell mutatni. Szóval fura a helyzet, és lássuk is, mennyi lájkot gyűjtöttek ebben a fura helyzetben a magyar politikusok a Facebookon ezen a héten:
Interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Jakab Péter | 245 000 | ▲ |
2. | Varga Judit | 168 000 | ≡ |
3. | Karácsony Gergely | 166 000 | ▼ |
4. | Szijjártó Péter | 143 000 | ▲ |
5. | Szabó Tímea | 124 000 | ▲ |
6. | Hadházy Ákos | 119 000 | ▼ |
7. | Orbán Viktor | 105 000 | ▼ |
8. | Dobrev Klára | 95 000 | ≡ |
9. | Gyurcsány Ferenc | 92 000 | ≡ |
10. | Kocsis Máté | 81 000 | ▲ |
11. | Mesterházy Attila | 80 000 | ▲ |
12. | Fekete-Győr András | 64 000 | ▲ |
13. | Dúró Dóra | 63 000 | ▼ |
14. | Márki-Zay Péter | 60 000 | ▼ |
15. | Z. Kárpát Dániel | 52 000 | ▼ |
(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a július 23. és 30., péntek reggel 9-től péntek reggel kilencig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)
A top10 tanulság a top15-ről
1. Jakab Péter meggyőző fölénnyel nyerte a hetet, mint a régi szép időkben (ezalatt most idén tavaszt kell érteni), ez a huszadik megnyert hete a lájkbajnokságban, ami igencsak figyelemre méltó, tekintve, hogy a mostani volt a 36. hét, mióta elindult a sorozat. A meglepő nem is a győzelme, hanem az, hogy azt mivel érte el. Hát, nem az olimpiai sikerekre akaszkodó posztok olcsó lájkjaival aratott, mint a mezőnyben mindenki más (jó, az olcsólájk-ügyben mindig üdítően különutas Hadházy kivételével), hanem újra elővette a tavasszal már többször hangos sikert aratott csodafegyvert, a parizerposztingot. Ez egy aránylag egyszerű trükk, és tökéletesen illik Jakab gondosan építgetett „egyszerű, becsületes vidéki srác” imidzséhez: ki kell posztolni egy fotót valami népszerű, de nem túl szofisztikált, határozottan Michelin-csillag-mentes kajáról, és megvárni, hogy a fideszes megmondóemberek erre elkezdjenek lenézően prolizni. Ezzel meg is van a magas labda, amit kíméletlenül le lehet csapni: jó napot, hát ez a magyar valóság, a parizer, meg a vajas kifli; és nem ez a szégyen, hanem a közpénzből vett kaviáros kokain a luxusyachton. Egészen megdöbbentő, hogy még mindig ugranak a csalira kormányoldalon, még az is felmerül, hogy tudatos az egész, mert kiszámolták, hogy végső soron jobban járnak, ha a hardcore rajongók tudatában ráégetik Jakabra a proli bélyeget, és nem törődnek azzal, hogyan reagál erre a Békemeneten túli világ. (Mondjuk ha ez lenne, valószínűleg a csapból, a KESMA-ból és Youtube összes hirdetéséből is ez folyna – de nem folyik, szóval valószínűbb, hogy egyszerűen mindig akad pár fideszes véleményvezér, aki nem bírja ki, és belesétál a csapdába.)
A héten egy egész trilógiában dolgozta fel a témát Jakab: dinnyével kezdte (24 ezer interakció), málnával folytatta (41 ezer), és a klasszikus párizsis kiflivel fejezte be (39 ezer), ez több mint 100 ezer összesen. Vagyis a Dinnyegate önmagában kb. annyit termelt a héten, mint Orbán Viktor, ami azért eléggé… hát, megalázó? Vicces? Szomorú? Értelmetlen? Egyrészt-másrészt? Döntse ezt el a mindenki lelke mélyén ott lakó Török Gábor. Az mindenesetre biztos, hogy 1. a nagy dinnyetrükk nélkül Jakab nem hogy nem nyert volna a héten, de a dobogóra kerülésért szkanderezne Szijjártó Péterrel; 2. jövő hétre ajánljuk a lecsót, pont beütött a szezonja.
2. Az olimpia, némileg meglepő módon, nem dominálta annyira a hetet, mint pár héttel ezelőtt a foci-Eb, pedig az olimpikonjaink azért – nem kisebbítve ezzel a focisták érdemeit – szebb eredményeket értek el, mint két döntetlen egy olyan csoportban, amelyből minden továbbjutó azonnal kiesett. 1,7 millió volt a top15 által behúzott teljes lájkmennyiség a héten, ami félmillióval marad el a fociőrület heteitől.
A sport persze megint csúnyán átpolitizálódott, pont ugyanazon a vonalon, amin a foci pár hete: kormányoldalról elég markánsan felmerült az a gondolat, hogy az ellenzéknek nincs joga szurkolni a magyaroknak, vagy örülni a sikereiknek, hiszen mindig kritizálják az élsportba/stadionépítésbe tolt állani milliárdokat. A Momentum különösen hevesen kapott hideget-meleget ebben a témában, hiszen ők ugye a budapesti olimpiarendezés megfúrásával indították a politikai karrierjüket pár éve. Azt most hagyjuk is, hogy van-e bármi ráció a gondolatmenet mögött, mert ennél komolyabb mentális akrobatikát is bemutatott a kormányközeli influenszervilág, amikor azt a jelmondatot tűzték a zászlajukra, hogy „Nektek Pride, nekünk olimpia” (ez ugye tökéletesen rímel a foci Eb-idejéről a szivárványos és a nemzetiszín zászlók egymás ellen állítására). Méghozzá hangos sikerrel, a hét legnépszerűbb posztja is erről szólt a propaganda szürkezónájában. Érdekes megfigyelni, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy a foci-Eb-nél, most is aránylag kispályás szereplők álltak bele ebbe (politikusoknál pl. Budai Gyula, az influenszereknél Jeszenszky Zsolt), a nagypályások gondosan ügyelnek arra, hogy az olimpiai sikerekre akaszkodva inkább a pozitív imidzsüket építsék.
De vajon sikerült-e a nagy mutatvány, hogy az olimpiai sikereket Fidesz-sikerekként keretezzék? Lássuk, kiknek az olimpiai témájú posztjai aratták a legnagyobb sikert!
- Orbán Viktor (Milák aranya után) – 48 ezer interakció
- Gyurcsány Ferenc (Szilágyi aranya) – 21 ezer
- Szijjártó Péter (Szilágyi aranya) – 20 ezer
- Orbán Viktor (Szilágyi aranya) – 19 ezer
- Karácsony Gergely (Milák aranya) – 16 ezer
- Jakab Péter (Milák aranya) – 14 ezer
- Jakab Péter (Szilágyi aranya) – 13 ezer
- Gyurcsány Ferenc (Siklósi ezüstje) – 11 ezer
- Gyurcsány Ferenc (Tóth bronzérme) – 10 ezer
- Ujhelyi István (Szilágyi aranya) – 10 ezer
A számok azt sejtetik, hogy nem nagyon sikerült leszakítani az ellenzéki politikusokat az olimpiai sikerekről, sőt. Az olcsó lájkok királynője, Varga Judit fel sem került erre a listára, pedig szinte minden éremről külön posztban emlékezett meg.
De vajon miért olyan kiugró Orbán 48 ezer lájkja a Milák Kristófnak gratuláló posztján? Miért kapott ez kétszer annyit, mint a Szilágyi aranya utáni poszt, illetve bármelyik más politikus bármelyik olimpiás bejegyzése? A válasz egyszerű: a miniszterelnök vette a fáradságot valós időben, azaz hajnali negyed ötkor posztolni, így reggel mindenki elé ezt tolta be a Facebook algoritmusa. (Persze hogy ez tényleg Orbán volt-e, vagy ki lett adva a stábban valakinek a hajnali műszakkezdés, valószínűleg sosem fog kiderülni. Az mondjuk fura, hogy egyik politikus sem posztolt olyat, hogy hajnalok hajnalán ott kuporog a tévé előtt, és szurkol a magyar olimpikonoknak – pedig ez azért elég tuti lájkforrás lenne.)
3. Néhány kisebb, random észrevétel:
- Messze Varga Judit követőtábora a legaktívabb, 8,7% az interakciós rátája (a követőinek átlagosan ekkora hányada lájkolja/kommenteli/osztja meg egy posztját). 5% fölött van még a tágabban vett élmezőnyből Márki-Zay Péter, Cseh Katalin, Rétvári Bence és Hollik István, majdnem eléri az 5%-os határt Fekete-Győr András, Szentkirályi Alexandra és Kocsis Máté
- Jakab Péter csendben átlépte a 400 ezer követőt, Dúró Dóra a 200-at, Karácsonynak várhatóan 1-2 héten belül meglesz a 300. Jelenleg 20 aktív magyar politikusnak van legalább 100 ezer követője, Orbán a maga 1,15 milliójával nagyon sok utcahosszal vezet
- A legnagyobb spammerek: Z. Kárpát Dániel (54 poszt a héten), Ujhelyi István (44), Szijjártó Péter (42), Dúró Dóra (40)
- Orbánnak, ha szuperminimális mértékben is, de megint csökkent a követőtábora – úgy tűnik, ő már elérte azt a plafont, ami fölött nemigen van tartalék potenciális követőben, és az újak néha már annyira kevesen jönnek be, hogy nem fedezik a természetes lemorzsolódást. Eközben a többiek azért heti 1-2 ezres tempóval növekednek.
4. A szponzorált posztokra költött összegeknél újra azt figyelhetjük meg, hogy az élen ellenzéki formációk állnak, ez a múlt héten kezdődött, és továbbra is merőben szokatlan. Hollik István alighanem rekordot döntött azzal, hogy közel egymillió forintos költéssel sem sikerült a top15-be jutnia (sőt, a 30. hely környékén szerénykedik csak). Egészen fura, és üdítő anomália a listán Nagy István agrárminiszter, akinek a Fidesz szépen kicsenget havi másfél-kétmillió forintot facebookos hirdetésre, ezt pedig ő a kormány aktuális propagandájától abszolút távol álló posztokra költi, a legutóbbi hirdetésén például egy olasz vendéglőst ölelget, akinek pont olyan a bajusza, mint az övé.
Hirdetésre költött pénz | ||
---|---|---|
1. | Erősítő.hu | 2 600 000 |
2. | Ezalényeg.hu | 950 000 |
3. | Momentum | 920 000 |
4. | Hollik István | 870 000 |
5. | Hirado.hu | 680 000 |
6. | Mandiner | 580 000 |
7. | Karácsony Gergely | 530 000 |
8. | Varga Judit | 480 000 |
9. | Kocsis Máté | 450 000 |
10. | Nagy István | 430 000 |
A listához most is meg kell tennünk a szokásos kiegészítéseket:
- Az Ezalényeg-hálózat most is kb. 80 aloldalon hirdetett, a teljes költség kb. 2 millió volt
- A legnagyobb hirdető viszont a kormányközeli médiabirodalom volt, összesen 3,2 milliós költéssel
(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a július 19. és 25. közti időszak költéseit mutatják.)
5. A hét legnépszerűbb posztjainak toplistáját tulajdonképpen már felsoroltuk az eddigiekben, de azért a rend kedvéért:
- Orbán Milák Kristóf aranyérmének örül hajnali negyed ötkor – 48 ezer interakció
- Jakab és a dinnye-trilógia második darabja – 41 ezer
- Jakab és a dinnye-trilógia befejező része – 39 ezer
- Varga Judit elküldi melegebb éghajlatra az LMTBQ-jogok mellett kiálló Lewis Hamiltont – 25 ezer
- Jakab és a dinnye-trilógia első része – 24 ezer
A top 10-be még bekerült Gyurcsány, Szijjártó és Orbán, Szilágyi Áronnak gratulálós olimpiai poszttal, Varga Judit hegedüléssel, és Karácsony a Pride-ról bejelentkezéssel.
6. Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet begyűjtő posztok következnek a hétről, és innen kiderül, hogy az olimpián és a dinnyét túl is van azért élet.
- A legtöbb megosztás: Hadházy posztja az EU-s ügyészség első nagy korrupciós fogásáról (egy horvát politikus ellen emeltek vádat, hogy kb. 50 ezer eurót, azaz 18 millió forintot tett zsebre kenőpénzként)
- A legtöbb komment: Kunhalmi Ágnes mindenkit a Pride-ra hív (egészen elkeserítő színvonalú „vita” megy 7500 kommenten át)
- A legtöbb mérges és meglepett emoji: Szabó Tímea, „Gruevszki, a korrupciós és lehallgatási ügye elől idemenekített macedón exkormányfő céget alapított Pécelen. Kitüntetni nem kéne?”
- A legtöbb szomorú emoji: Karácsony a rekordmagas magyar inflációról
- A legtöbb szívecske: Orbán gratulációja Milák Kristófnak
- A legtöbb nevető emoji: Rétvári Bence, „A gyermekvédelmi népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot”
Feltűnő, hogy a legtöbb nevető reakciót kapott posztok toplistáján az első öt fideszes (Rétvári kétszer, Szijjártó, Varga Judit, Orbán), és egyiket se viccnek szánták.
Rétvári egyébként óriásit futott a héten, majdnem a top15-be is bekerült (végül a 17. lett), ami alig 28 ezres követőtáborral elég nagy szó. Főleg azért váratlan ez, mert eddig a közösségi médiás jelenléte annyira szürke és személytelen volt, hogy valószínűleg még egy Rétvári Bence-hasonmásversenyt se nyert volna meg vele. Most meg olyan instant klasszikusokat szór a nép közé, mint a „biológiatagadó liberálisok” toposza, ami attól lesz igazi telitalálat, mert az első említését aztán rögtön arra kanyarítja, hogy ő a biológiatagadókkal ellentétben a teremtésben hisz. Sakk-matt, ateisták!
7. A legtöbb megosztás versenyében Hadházy behúzta zsinórban a hetedik győzelmet, ennél nagyobb sorozat csak kettő volt a lájkbajnokságban: Jakab Péter kilenc hetes hegemóniája a nagy toplista élén január végétől március végéig, és Orbán 16 héten át tartó instagramos győzelmi sorozata.
Megosztás | |||
---|---|---|---|
1. | Hadházy Ákos | 23 700 | ≡ |
2. | Szabó Tímea | 14 500 | ▲ |
3. | Mesterházy Attila | 14 400 | ▲ |
4. | Jakab Péter | 13 800 | ▲ |
5. | Z. Kárpát Dániel | 12 200 | ▼ |
6. | Karácsony Gergely | 11 900 | ▼ |
7. | Dobrev Klára | 10 600 | ▼ |
8. | Márki-Zay Péter | 8 300 | ▲ |
9. | Varga Judit | 6 600 | ▲ |
10. | Keresztes László Lóránt | 5 500 | ▼ |
Ez a lista mutatja a Fidesz legnagyobb gyengeségét a közösségi médiában: a top politikusaik inkább popsztárként, mint politikusként üzemelnek ebben a kommunikációs térben. Ami ugyan behozza a lájkokat a „milyen fess fiatalember a miniszter úr, és milyen sokat dolgozik!”, „áldja meg a jóisten hogy ennyit harcol értünk”, vagy „öröm látni ilyen szép boldog családot” vonalon, de nem sokat segít a politikai üzenet sulykolásában, terjesztésében. Persze az is igaz, hogy erre a közösségi médiában a kormánypárt inkább a propaganda/influenszer birodalmat, hirdetéseket, és a másodvonalbeli politikusokat tartja.
8. A legjobban felülteljesítő, virális posztok között ezen a héten is csodálatos gyöngyszemeket találhatunk:
- Cseh Katalin bejelentkezik a Pride-ról – 20,3-as szorzó
- Rétvári Bence, „Brüsszel megtámadta Magyarországot” – 16,1-es szorzó
- Budai Gyula Fekete-Győr Andrást gyalázza, hogy hogy merészel a magyar olimpiai sikereknek örülni (pár nappal előtte még azért ekézte, hogy miért nem gratulál az első aranyérmesnek) – 15,3-as szorzó
- Németh Szilárd a '86-os budapesti Queen-koncertre emlékszik vissza (míg a kommentelők fel nem világosítják, hogy Freddie Mercury maga volt a megtestesült LMBTQ-lobbi, és gyakorlatilag egyfajta proto-Brüsszelként támadta meg Magyarországot az I want to break free klipjével) – 12,5-ös szorzó
- Rétvári leleplezi a „biológiatagadó liberálisokat” – 11,9-szeres szorzó
(A szorzók azt jelentik, hogy az adott poszt hányszor több lájkot kapott, mint a szerzője bejegyzései átlagosan szoktak.)
9. Instagramon tovább tart a nagyon sokáig egyeduralkodó Orbán mélyrepülése (nála speciel ebben a versenyben mélyrepülés minden, ami nem az első hely). Egészen váratlan fejlemény Kunhalmi Ágnes felbukkanása a listán, méghozzá ennyire előkelő helyen. Ő június végén kezdett rendesen ráfeküdni az instagramos jelenlétre, gyakorlatilag hétről hétre duplázva a befutó lájkok számát. A módszere nem nagy varázslat, sőt, tulajdonképpen abszolút sablon Insta-recept: egy csomó szelfi, meg kajás és kutyás fotók, plusz most éppen Pride.
Heti interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Jakab Péter | 21 000 | ▲ |
2. | Orbán Viktor | 16 100 | ≡ |
3. | Kunhalmi Ágnes | 16 000 | ▲ |
4. | Varga Judit | 13 600 | ▼ |
5. | Szijjártó Péter | 11 300 | ▲ |
6. | Karácsony Gergely | 10 000 | ▼ |
7. | Gyurcsány Ferenc | 9 400 | ▼ |
8. | Novák Katalin | 8 700 | ▲ |
9. | Szentkirályi Alexandra | 8 000 | ▼ |
10. | Donáth Anna | 6 100 | ▲ |
10. A propagandaoldalak és politikai influenszerek birodalmában eléggé meglepő, mennyire statikus a toplista állása (annak fényében különösen, hogy ez azért egy roppant kaotikus világ): most gyakorlatilag annyi történt, hogy a megafonos Bohár Dániel kipottyant a toplistáról, és aki mögötte volt, az egy kisebb-nagyobb lépést tett felfelé.
Heti interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Gond-olkodó | 171 000 | ≡ |
2. | Deák Dániel (Megafon) | 126 000 | ≡ |
3. | Nyugati Fény | 118 000 | ≡ |
4. | 888 | 90 000 | ▲ |
5. | Fidesz KDNP 2021 | 82 000 | ▲ |
6. | Rákay Philip (Megafon) | 79 000 | ▲ |
7. | Számok | 79 000 | ▲ |
8. | Vadhajtások | 77 000 | ▲ |
9. | Patrióta Európa Mozgalom | 66 000 | ▲ |
10. | Németh Balázs | 54 000 | ▲ |
Érdekes megfigyelni, hogy az influenszerek totál rákattantak az olimpiára, a top 10 posztból 9 ehhez kapcsolódik, hol csak úgy magában, sima lájkvadászatként, hol ürügyként az ellenzék gyalázására, „Nekik a Pride, nekünk az olimpia”, „a kommunisták bántják Hosszú Katinkát”, és így tovább. A propagandaoldalaknál ennek nyoma sincs (a top10-ből nulla), megy a szokásos orbánozás és gyurcsányozás, és a kommentelőkön nem látszik egy molekulányi nyoma se annak, hogy egy picit is beleunnának.
A heti kedvenc lájkvadász posztunk a mocsár mélyéről a Fidesz KDNP 2021 rajongói oldal bejegyzése, amiben Orbán Viktor lányának, Flórának gratulálnak a névnapján, ezt egy kb. 10 éves fotóval illusztrálják, ami a kommentelőknek nem tűnik fel, és sok száz fős kórusokban megy a „jaj, de gyönyörű kislány”-ozás egy tudta nélkül politikai díszletként használt gyerek fotója alatt, a gyerekek jogaiért folytatott Brüsszel-ellenes keresztes háború kellős közepén.
(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)