Pécelen alapított céget Nikola Gruevszki, a Magyarországra menekült volt macedón kormányfő

2021. július 28. – 21:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pécelen alapított céget az egykori északmacedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki, aki 2018-ban kapott menedékjogot Magyarországon, miután hazájában belebukott egy lehallgatási botrányba, majd korrupció miatt börtönbüntetésre is ítélték – írja a 24.hu.

Az I.C.I.C. Kft.-t július 14-én jegyezték be a péceli Bocskai utca 9. szám alatti házba. A vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa is maga Gruevszki, a Kft. főtevékenysége üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, de az egyéb tevékenységek között a porcelán-, üvegáru-, tisztítószer-nagykereskedelem, a vagyonkezelés és a konferenciaszervezés is szerepel. Miközben a volt északmacedón miniszterelnök Magyarországon él, tartózkodási helynek egy szkopjei címet adott meg, kézbesítési megbízottnak pedig Hornyik Katalin belvárosi ügyvédet jegyezte be.

Gruevszkit egy Mercedes állami pénzen való beszerzése miatt ítélte el a bíróság. A 200 millió forintot érő, páncélozott luxuslimuzin vásárlásakor a bíróság szerint több jogszabályt megsértettek, befolyásolta, hogy kitől szerezzék be az autót, valamint korrupcióval is megvádolták a volt kormányfőt. Ezért 2018-ban két év börtönbüntetésre ítélték, de az ítélet végrehajtása elől Magyarországra menekült.

Politikai bukását azonban nem ez, hanem egy lehallgatási botrány okozta. Miniszterelnöksége idején, 2006 és 2016 között nagyjából Macedónia minden századik állampolgárt, 20 ezer embert lehallgattattak. Amikor ez kiderül, országos tiltakozási hullám kezdődött, majd a hosszas politikai csatározások után, 2017-ben a Zoran Zaev vezette szociáldemokrata ellenzék került hatalomra, mely albán nemzetiségi pártok támogatásával kormányozza Észak-Macedóniát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!