Közmédia 2019-ben: A Pegasust számos alkalommal használták latorállamok ellenzékiek megfigyelésére

2021. július 22. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az elmúlt napokban kínosan kerüli a közmédia – akár az MTI-t, akár a Híradót, vagy annak online felületét tekintve –, hogy a Pegasus-botrányról, vagy egyáltalán az izraeli NSO cég Pegasus nevű kémszoftverjéről írjon, vagy akár csak megemlítse, de a Média1 találata szerint két éve még nem volt vele gondjuk, sőt, fontos információkat írtak le róla.

Az elmúlt napok alapján Pegasus-ügyben úgy állunk, hogy: Varga Judit igazságügyi miniszter szerint Völner Pál államtitkár hatásköre, kiket hallgathatnak le, de alapvetően mindenért Pintér a felelős. A belügyminiszter nem jelent ki semmit, de egyrészt Stummer Jánost kellene szerinte megkérdezni, másrészt zárt ülésen szívesen válaszol, bár a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli összehívását nem támogatja a fideszes többség. Palkovics szerint a Pegasus nem kémszoftver, Mager Andrea szerint pedig Gyurcsány.

A Telex tőled függ. Segítsd a munkánkat egyszeri vagy rendszeres támogatással!

Hasonló a helyzet a közmédiával is, ahol az első rövid kis híradós részletben is csak annyit sikerült róla elmondaniuk, hogy „néhány hírportál egy okostelefonos lehallgatási ügyről írt”, de két napja is csak egy „Újabb támogatást kapnak az 1-es típusú cukorbetegséggel élők” című cikkben sikerült leírni olyan módon, hogy: „Sajtóhírekkel nem foglalkozik a kormány – mondta (Novák Katalin) arra a kérdésre, hogy foglalkozik-e a kabinet a Pegasus nevű kémprogram ügyével.”

Ehhez képest 2019-ben, az egész ügy kirobbanása előtt – de már azután, hogy a Direkt36 cikke szerint újságírók, gazdasági szereplők kerültek a kémprogram célkeresztjébe – a közmédia a Hirado.hu oldalán részletesen mutatta be a Pegasus programot.

A cikk Joaquín Guzmán (a köpcös) mexikói drogbáró lebukásáról szólt, ahol az írás szerint komoly szerepe lehetett egy izraeli cég, az NSO kémprogramjának: a Pegasusnak. Egészen pontosan a következőt írja a közmédia oldala:

A tárgyalás idejére időzítve, talán nem véletlenül, jelent meg több interjú az izraeli NSO Group Technologies nevű szoftvergyártó vezetőivel a helyi sajtóban – írta a Foreign Policy. A cég a Pegazus nevű kémprogram kifejlesztésével vált ismerté. Ennek segítségével távolról követni lehet a meghekkelt telefonokon zajló beszélgetéseket, kapcsolati adatokat, szöveges üzeneteket és e-maileket, valamint a készülék tulajdonosának hollétét is képesek naprakészen számon tartani. A cég állítása szerint a mexikói drogbáró elfogásában elévülhetetlen szerepet játszott a Pegazus program is. A mostani tárgyalásokon még nem került elő olyan bizonyíték, amely ezt támasztaná alá.

Az izraeli veteránok által alapított programot számos alkalommal használtak latorállamok ellenzékiek megfigyelésére.

A cég kiemelte, hogy céljuk a kormányok ellátása technológiai eszközökkel a terror és bűnözés elleni harchoz.” A latorállamot olyan országokra használják egyébként, amelyeket az Egyesült Államok felvett a terrorizmust támogató államok listájára.

A Pegasus-botrányt ebben a videóban foglaltuk össze röviden:

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!