Márki-Zay: Kannabiszt termesztett a Fidelitas egyik hódmezővásárhelyi vezetője

2021. július 16. – 08:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden este azután került ki hirtelen a Police.hu-ra egy marihuánaültetvényről szóló közlemény, miután azt kértük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától, erősítsék meg vagy cáfolják, hogy F. J. érintett-e nagy mennyiségű kábítószer termesztésében. Erre azért kérdeztünk rá, mert a Telex információja szerint F. J. a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke. Most a hódmezővásárhelyi Hódpress által idézett Vásárhelyi Televíziónak a város polgármestere, Márki-Zay Péter megerősítette, hogy valóban a helyi Fidelitas oszlopos tagjáról van szó.

A rendőrség keddi közleményében nemcsak keresztnév, még monogram sem szerepelt, a körülményekről azonban viszonylag részletesen írtak. Így arról is, hogy a hódmezővásárhelyi nyomozók egy idős házaspárt és egy 27 éves fiatalembert fogtak el, akik egy tanyán

több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek.

A rendőrök látókörébe még július elején került az idős férfi, végül július 8-án tartottak szemlét a tanyán, ahol megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket is.

Az idős házaspárt és a fiatal férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. Információnk szerint a rendőrség azonban nem indítványozta a letartóztatásukat, vagyis a nyomozás alatt mindhárman szabadlábon védekezhetnek.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

Még kedden megkerestük a hódmezővásárhelyi Fidelitast is. Szerda délután reagáltak, de konkrét kérdésekre egyáltalán nem válaszoltak. Annyit írtak, hogy „a Fidelitas alapszabálya és belső szabályzata szerint, ha valaki bűncselekményt követ el és bűnössége beigazolódik, az a szervezetből való azonnali kizárással jár, egyebekben az Etikai Bizottság jogosult dönteni”. Hozzátették azt is, hogy elítélnek minden törvénysértést, a törvények betartása pedig mindenkire nézve kötelező.

„Ezt különösen érvényesnek tartjuk azokra, akik bármilyen közéleti szerepet vállalnak.”

Szerdán telefonon aztán elértük Kotormán Viktort, a helyi Fidelitas elnökét, aki azt mondta, „nem tud a kérdésekre válaszolni, mert nem otthon van”. Amikor pedig arra kérdeztünk rá, hogy folyik-e büntetőeljárás az alelnökük ellen, azt válaszolta, kérjünk interjút, majd letette a telefont. Több vonalon kerestük az alelnököt is, de egyelőre nem értük el, ha ez változik, frissítjük a cikket.

A rendőrség az idős házaspár és fiatal társuk ellen termesztéssel és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indított eljárást.

Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában megerősítette az információinkat, azt mondta, az ügynek messzemenő következményei kell, hogy legyenek. „Akkor, amikor Orbán Viktor kijelenti azt, hogy a gyerekektől el a kezekkel, akkor gondoljon arra is, hogyha a Fidesz ifjúsági szervezetének egyik vezetője kannabiszt termel, akkor egy Fidelitas által is támogatott, szponzorált – mondjuk – stadionrendezvény, az már egy korántsem ártatlan politikai rendezvény. Tehát én azt gondolom, ennek messzemenő következményei kell, hogy legyenek.”

A csütörtöki kormányinfón a Telex rákérdezett az ügyre Gulyás Gergely miniszternél is, de azt mondta, nem tud ilyesmiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!