A Honvédkórház Covid-osztályán késelő férfi előzetes kényszergyógykezelését rendelte el a bíróság

2021. július 16. – 16:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budai Központi Kerületi Bíróság legfeljebb hat hónap időtartamra – 2022. január 14-ig – elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését a Honvédkórház Covid-osztályán késelő férfinak. Ahogy arról két napja beszámoltunk, a Fővárosi Főügyészség indítványozta a bíróságnál, hogy kényszergyógykezelést és hosszabb szakértői megfigyelést kapjon a férfi.

A 37 éves kínai állampolgárságú férfi, még márciusban sebészeti ollóval késelt halálra egy nőt a Honvédkórház egyik Covid-osztályán. A férfit, akire most előzetesen kényszergyógykezelést rendelt el a bíróság, többek között védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A bíróság most egyidejűleg megszüntette a férfi letartóztatását és elrendelte elmeállapotának megfigyelését. Ez utóbbi a foganatba vételtől számított egy hónapig tart.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2021. március 13-án délután az egyik budapesti kórház intenzív Covid-osztályán minden előzetes ok nélkül fojtogatott és megütött egy beteget, majd egy másik, altatásban és lélegeztetőgépen lévő pácienst többször megszúrt egy sebészollóval. A férfi ezután rátámadt egy ápolóra és a megfékezésére érkező biztonsági őrökre is.

Az első megtámadott beteg és az egyik biztonsági őr a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket, míg a megszúrt beteg olyan életveszélyes sebesüléseket szenvedett, hogy az azonnali orvosi beavatkozás ellenére később meghalt. Korábban súlyos részleteket tett közzé a rendőrség a Covid-osztályon meggyilkolt nő megtámadásáról, erről ebben a cikkünkben olvashat. A Blikk korábbi cikke szerint az 54 éves, megtámadott nő évtizedek óta tanárnőként dolgozott. A nő a támadás idején mélyaltatásban volt, gépi lélegeztetésre szorult.

A gyanúsított férfi cselekménye „közfeladatot ellátó személy sérelmére, továbbá több személy sérelmére, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének, illetve testi sértés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas” és – bizonyítottság esetén –

10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelését, valamint elmeállapotának megfigyelését.

Ülésén a bíróság megállapította, hogy a legutóbbi hosszabbítás óta az alapos gyanú szerinti bűncselekmények tényállása és jogi minősítése nem változott, ezeket a rendőri jelentések, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, az orvosi iratok, a tanúvallomások, az azóta a gyanúsított állapotáról beszerzett igazságügyi toxikológiai és elmeorvosszakértői vélemények, valamint a sértettekről szóló igazságügyi szakértői vélemények is alátámasztják.

A férfi külföldi állampolgár, személyi körülményei rendezettek, azonban a magyar nyelvet nem ismeri, magyarországi kötődéssel nem rendelkezik. Minderre figyelemmel továbbra is alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén visszatérne az állampolgársága szerinti országba, vagy a hatóságok elől megszökne, illetve elrejtőzne. Ezt a veszélyt erősíti – annak bizonyítottsága esetén – a gyanúsított terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértéke is.

A férfi büntetlen előéletű, azonban cselekményét minden ok nélkül, többek között egy altatásban lévő személy sérelmére követte el, továbbá több ember testi épségét veszélyeztette, magát is megvagdosta, kiszámíthatatlanul viselkedett, írja a bíróság a közleményben. Mindezek alapján a bűnismétlés veszélye vele szemben változatlanul fennáll.

A bíróság szerint az elkészült nem végleges igazságügyi elmeorvos szakértői véleményben foglaltak szerint a gyanúsított jelenleg kóros elmeállapotban szenved.

Mindezek alapján a bíróság a gyanúsított jelenlegi egészségügyi állapotára figyelemmel annak IMEI- ben történő elmemegfigyelését rendelte el a kórfolyamat tisztázása és a pontos diagnózis felállítása érdekében. A végzés nem végleges.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!