Szijjártó a jobbikos képviselők szavazatára hivatkozva védte a melegellenes pedofiltörvényt a CNN-en

2021. július 13. – 22:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN interjút készített Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, amiben többek között a melegellenessé eltérített pedofiltörvényről kérdezték. Az interjú szerdán kerül majd adásba, de Szijjártó kitett egy rövid kedvcsinálót a Facebookra.

Egy Ipsos-kutatás szerint a megkérdezett magyarok 56 százaléka azt válaszolta, hogy az azonos nemű párokat ugyanolyan jogok illetnék meg az örökbefogadás terén, mit a heteroszexuális párokat, a riporter ezt az eredményt idézve faggatta Szijjártót. A miniszter arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a magyarok többsége így gondolkodik, azt válaszolta, hogy a kétharmados többséggel elfogadott Alaptörvényben tisztán fogalmaznak a dologról.

Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a melegellenes pedofiltörvényt nem csak a kormánypártok szavazták meg, hanem a „vezető ellenzéki párt” is, utalva ezzel arra, hogy az ellenzéki összefogás pártjaiból csak a Jobbik nem bojkottálta a szavazást.

„A helyzetet oly módon leírni tehát, mintha ez csupán a kormánypártok álláspontja lenne, egyszerűen nem igaz és tisztességtelen” – mondta Szijjártó a CNN-nek.

Azt azonban elfelejtette megemlíteni (bár az is lehet, hogy csak nem fért bele a kedvcsináló videóba), hogy a Jobbik kihangsúlyozta, hogy ők (ahogy a kiegészítés előtt a többi párt is) csak a pedofilellenes résszel értetek egyet, és amiatt érezték fontosnak, hogy megszavazzák, de a „a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket” egy esetleges 2022-es választási győzelem esetén ki fogják venni a törvényből.

Miután a Jobbik közölte, hogy képviselői megszavazzák a törvényt, több ellenzéki szövetségese is bírálta a pártot, ugyanakkor a téma nem maradt hosszan napirenden. Nemrég megjelent magyarázóvideónkban a Telex főszerkesztője, Dull Szabolcs arról beszélt, hogy a pártok a szavazással kapcsolatos különböző hozzáállással azt is elérték, hogy a Fidesz nem sütheti rá az összefogásra a választások előtt, hogy mind egységesen „a pedofilokat védik”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!