Berki Krisztián felfüggesztett börtönbüntetést kapott a büntetőfékezéses ügye miatt

2021. július 13. – 10:22

frissítve

Berki Krisztián felfüggesztett börtönbüntetést kapott a büntetőfékezéses ügye miatt
Berki Krisztián és védője érkezik a II. és III. Kerületi Bíróságra 2021. július 13-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az újságírókat látva először inkább be sem ment a bíróság épületébe, végül csak a tárgyalás kezdésére, napszemüvegben vonult be a tárgyalóterembe Berki Krisztián. Kedden a II. és III. Kerületi Bíróság első fokon hirdetett ítéletet a büntetőfékezéses ügyében.

A Telex működését olvasóink támogatásaiból finanszírozzuk. Legyél te is a rendszeres támogatónk!

Kovács József tanácsa közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében is bűnösnek találta a férfit, ezért halmazati büntetésül

két év szabadságvesztésre, négy év próbaidőre felfüggesztve, és két év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte Berki Krisztiánt. Emellett 625 ezer forint pénzbüntetést is kapott, és neki kell kifizetnie a több mint 600 ezer forintos bűnügyi költséget is.

Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, Berki és védője viszont három nap gondolkodási időt kértek, így az ítélet nem jogerős.

A vád szerint Berki 2018. március 17-én a Pünkösdfürdő utcában egy Bentley-vel autózott feleségével. Előtte haladt a 34-es busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de végül nem állt meg, mert nem volt le- és felszálló utas. A Bentley sofőrje záróvonalon és egy zebra előtt kezdte megelőzni a buszt, de mivel a manővert nem tudta befejezni, ezért dudált, amire a buszsofőr is hangjelzésekkel reagált. Berki emiatt viszont „felfokozott érzelmi állapotba került”, és a megengedett sebesség túllépésével végül a Királyok útján megelőzte a buszt, majd visszatért elé, és intenzív fékezésbe kezdett.

A BKK-busz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, és 20 km/órás sebességgel nekicsapódott a luxusautónak, amiben 14 millió forintos kár keletkezett.

A megleckéztetés volt a cél

A bíró indoklása alatt Berki gyakorlatilag végig a telefonját nyomkodta, így az sem nagyon érdekelte, hogy a bíróság úgy látta, már a Bentley busz elé történő visszasorolása is „veszélyeztető módon történt”. A tanácselnök szerint, ha a buszsofőr folyamatosan fékez, és azt nem szakítja meg, akkor is nekiütközött volna a gépkocsinak. A vádlott hirtelen fékezését azonban semmi nem indokolta. „Nincs olyan körülmény, ami az indokolatlan fékezést indokolta volna”, mondta Kovács József.

A bíróság a helyszín ismeretének nem tulajdonított jelentőséget, mert „ha az út közepén, hirtelen fékezéssel állunk meg, az a hely ismerete nélkül is KRESZ-szabályszegésnek minősül”.

„Alapvetően a szabályszegések célja egyértelműen a buszsofőr megleckéztetése volt”

– fogalmazott a bíró.

Kiemelte azt is, hogy miután a vádlott visszasorolt a busz sávjába, nem alakult ki olyan helyzet, hogy több tíz méterrel lemaradt volna a busz; maximum 8-10 méter távolság volt a két jármű között. „Az autón pedig van jobb és bal oldali visszapillantó tükör, sőt középen is van egy, elképzelhetetlen, hogy azokban az autó kialakítása miatt nem lehetett hátra látni”, reagált a bíró Berki korábbi kijelentésére, miszerint a Bentley sportos kialakítása miatt nem látta közeledni a buszt.

Berki Krisztián védőjét hallgatja a bíróság – Fotó: Bődey János / Telex
Berki Krisztián védőjét hallgatja a bíróság – Fotó: Bődey János / Telex

Kovács József tanácselnök arról is beszélt, hogy az ügy elég nagy érdeklődést váltott ki, amely sokkal inkább a vádlottnak, mint a büntetőügynek szólt. Ugyanakkor a tanácselnök azt is hangsúlyozta, hogy ha valaki a médiában szerepel, az semmilyen formában nem befolyásolhatja a bíróság megítélését. „A társadalomnak kell elgondolkozni azon, hogy tényleg van-e igény olyan jellegű műsorokra, amelyekben ilyen megosztó személyiségek tűnnek fel. Ha valaki ilyen megosztó személyiség, és ebből él, az nem jelenti azt, hogy súlyosabb megítélés alá kell kerülnie”.

„A vádlottnak arra viszont figyelni kell, hogy van a valóságshow és van a valóság. A közlekedés a valóság, ami arról szól, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Nem kell olyan reklámban szerepelni, amiben büntetőfékezéssel viccelődnek. Ezt szét kell tudni választani”

– mondta a bíró.

Nem életszerű a hirtelen fékezés

„A buszvezető nem teremtett olyan helyzetet, amivel szándékosan veszélyeztette volna a vádlott testi épségét. Ugyan a bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a busz egy pillanatra megállt a Pünkösdfürdő utcai megállóban, ”bebólintott„, aztán haladt tovább, de olyan helyzet nem történt, amikor a vádlott azt érezhette, hogy veszélyeztették volna” – kezdte perbeszédét Puchard Tamás ügyész.

A vád szerint egyértelmű, hogy a Bentley sofőrje „szándékos, intenzív vészfékezéssel állt meg” a busz előtt. Igaz, hogy a vádlott azt nyilatkozta, hogy azért álltak meg az úton, mert a lakóparkba jöttek, ahol meg akarták nézni az építkezést, de ez sem indokolja az ilyen hirtelen megállást. „Hirtelenjében rádöbbenni, hogy itt vagyunk, nem életszerű”, mondta az ügyész.

Hozzátette, lehetséges, hogy a vádlott meglátta a lakópark zárt kapuját, vagy a jobb oldalon pocsolyát, ezért hezitált, ezek azonban nem indokolják a hirtelen fékezést. Az ügyész szerint az a magyarázat sem áll meg, amire a vádlott hivatkozik, azaz, hogy a busz hirtelen jelent meg mögötte.

„A gépkocsi éppen, hogy megelőzte az autóbuszt, vagyis az nem a semmiből került elő”

– érvelt Puchard Tamás.

Az ügyész beszélt az igazságügyi műszaki szakértői véleményről is, amely megállapította, hogy ha a buszvezető azonnal reagált volna, miután látta besorolni a sávjába a Bentley-t, és folyamatosan – 3 m/s²-tel – lassított volna, akkor meg tudott volna állni, de „a sofőrnek nem kell felkészülnie egy ilyen szituációra”, mondta az ügyész. Kitért arra is, hogy a buszsofőr egy pillanatra felengedte a féket, és ezután vészfékezett, de ebből következtetéseket lényegében nem tudtak levonni. „Nagyon fontos kiemelni azonban, hogy az autóbuszon légfék van, ami sokkal lassabban reagál, kétszer, sokszor háromszor lassabban, mint a személyautókba szerelt olajfékek”, fogalmazott az ügyész.

A védelem szerint azonban az ügyészség azt a látszatot próbálta kelteni, hogy a vádlott „egy pitiáner közlekedési konfliktusból adódóan akarta megelőzni a buszt”. Berki az eljárás alatt végig következetesen állította, hogy a lakóparkba érkezett és nem büntetőfékezett. A forgalmi indokok – a zárt kapu és a pocsolya – nem tették lehetővé, hogy az útról biztonságosan lehajtson, ezt a vádlott felesége is megerősítette, és még a buszvezető is úgy nyilatkozott, hogy a vádlott viselkedésével nem akart senkit veszélyeztetni, mondta Berki védője.

A védelem azt is hangsúlyozta, hogy a közúti szabálysértéseket Berki nem szándékosan szegte meg, ezért Berki felmentését kérték, és azt, hogy a bíróság a döntésénél „vegye figyelembe a sértetti közrehatást, az idő múlását, a vádlott születendő második gyermekét, akiről csak személyesen tud gondoskodni, valamint a vádlott állapotos feleségét, aki hamarosan keresőképtelen lesz”.

Berki az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát. „Sajnálom, hogy bekövetkezett a baleset, még ha felelősnek nem is érzem magam”, mondta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A luxusautó kialakítása miatt nem látta a visszapillantóban közeledni a buszt

Az ügyben kirendelt igazságügyi műszaki szakértő pontosan rekonstruálta a járművek mozgását. A Bentley a Királyok útján, a záróvonal után 58-60 km/órás sebességgel előzte meg (ezen a szakaszon 40 km/óra a megengedett sebesség) a 35-36 km/órás sebességgel haladó buszt, majd visszasorolt elé. Császár Gergely szakértő szerint akkor, amikor az autó visszatért a busz sávjába, még „enyhe fékezést alkalmazott” – 1,5 m/s²-tel lassított –, a buszsofőr viszont ebben a pillanatban még nem fékezett. Amikor a Bentley 60 százalékban már átért a felezővonalon és erősen – 4 m/s²-tel – fékezett, a busz továbbra sem lassított. A két jármű közötti távolság ekkor ugyanis még nem csökkent, vélhetően azért sem, mert Berki ekkor még 50 km/órás sebességgel haladt. A 34-es busz sofőrje végül csak egy másodperccel később nyomta le a fékpedált, és 2,5 m/s²-tel kezdett lassítani.

Ebben a pillanatban a Bentley és a busz 9 méterre voltak egymástól, 21 méterre a baleset helyszínétől és 2,3 másodperccel az ütközés előtt.

Bár mindössze néhány másodperc telt el a visszasorolás és az ütközés között, Berki Krisztián azt állította, hogy a buszt a középső visszapillantó tükörben nem látta közeledni, valószínűleg „a sportautó kialakítása miatt”.

A szakértő egyébként azt is megállapította, hogy a buszsofőr az ütközés előtt 1,3 másodperccel valamiért felengedte a fékpedált, majd rögtön újra lenyomta és vészfékezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!