Nem gyakorolhatja a szakmát Berki Krisztián volt ügyvédje, akit több százmillió forintos csalással gyanúsítanak

2021. július 9. – 05:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztették a tevékenység gyakorlása alól azt az ügyvédet, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival több százmillió forintot csalt ki egy vállalkozótól. A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) ügyvédkeresőjében az ügyvéd neve mellett – aki korábban Berki Krisztiánt, Galambos Lajost és Gáspár Győzőt is több ügyben képviselte – már az „inaktív” státusz szerepel.

Ez azt jelenti, hogy „nevezett 2021. július 8-tól 2022. január 8-ig fel van függesztve a tevékenység gyakorlása alól, azaz nem ügyvédkedhet” – tudtuk meg Tóth M. Gábortól, a budapesti kamara elnökétől.

Arról, hogy pontosan mi az oka a felfüggesztésnek, az elnök a kamara titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem közölt részleteket.

A felfüggesztésnek viszont vélhetően köze van ahhoz a májusban kipattant ügyhöz, amiben ügyvédek is érintettek. A gyanú szerint 2019 szeptembere és 2020 márciusa között egy férfi több társával – köztük három ügyvéddel – egy vállalkozótól 800 millió forintot kapott. A pénzt azért kapták, mert azt állították, hogy ebből a pénzből fizetik ki a belügyminisztert, a rendőröket, a NAV-ot és más hivatalos szerveket, hogy ne induljon a vállalkozó ellen adóhatósági és büntetőeljárás. Végül mégis elindult ellene a nyomozás, ezért további 100 milliót kértek, hogy majd ezzel kedvezően befolyásolják az eredményt.

Később ugyanezt a vállalkozót megkereste egy másik ügyvéd is, aki 150 milliót kért, hogy segítsen neki kedvezően alakítani a büntetőeljárást. Ez az ügyvéd is azt állította, hogy a pénzzel a miniszterelnököt, a legfőbb ügyészt és egy NAV-vezetőt kell lefizetni.

Az elfogás után a bíróság hét gyanúsított közül öt ember letartóztatását rendelte el. A most felfüggesztett ügyvéd bűnügyi felügyeletbe került azzal, hogy nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el a kijelölt otthonát, egy személy pedig szabadon távozhatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!