Azt ígérte az ügyvéd, hogy 150 millióért elsikál egy ügyet Orbánnál, most őrizetben van
2021. május 19. – 13:54
frissítve
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben több százmillió forintot kértek egy vállalkozótól, ügyvédek közreműködésével. Kedden tizenkét helyszínen összehangolt akciót hajtott végre az ügyészség, házkutatást és lefoglalást tartottak, majd hét személyt gyanúsítottként hallgattak ki – írták közleményükben. A Blikk szerint Gödöllőn volt az őrizetbe vétel.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi 2019 szeptembere és 2020 márciusa között több társával – köztük két ügyvéddel – egy vállalkozótól megközelítőleg 800 millió forintot kapott. Az elkövetők valótlanul hivatkoztak arra, hogy ezen összegből a belügyminiszternek, rendőröknek, NAV-osoknak és más hivatalos személyeknek kell fizetniük, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági és büntetőeljárás. Amikor mégis nyomozás indult a vállalkozóval szemben, még százmillió forintot kértek tőle, hogy az eljárást hivatalos személyek segítségével számára kedvezően befolyásolják.
Ugyanezt a vállalkozót egy másik ügyvéd is megkereste, hogy 150 millió forintért eléri a büntetőeljárás számára megfelelő lezárását. Az ügyvéd – szintén valótlanul – arra hivatkozott, hogy az ügylethez a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és egy magas beosztású NAV-vezető befolyását kérik, és ezért a kért pénzből nekik is kell fizetni.
A nyomozó főügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetét, és indítványozza letartóztatásuk elrendelését, amiről még a héten döntést hoznak.