Rétvári: Nyugat-Európa új államvallása a gender

2021. július 6. – 09:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az új szolgálati jogviszony hatályba lépése óta eltelt három hónapban összesen 3090 fővel nőtt az új egészségügyi szolgálati jogviszonyok száma Rétvári Bence szerint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról kérdezték, hogy nem volt-e veszélyes döntés épp a világjárvány idején hozzákezdeni az egészségügy átalakításához. Rétvári a válaszában többek között arról beszélt: ha nem keletre, hanem nyugatra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy „egyáltalán nem volt természetes”, hogy hazánkban minden betegnek jutott ágy, gyógyszer és személyzet. Ezután tért át a beszélgetés az új szolgálati jogviszony kérdésére. Rétvári kijelentette, hogy

„június elsején 1016-tal több orvosi szolgálati jogviszony állt fenn az állami egészségügyi intézményeknél, 1434 ápolói és 640 egyéb egészségügyi jogviszonnyal volt több”.

Sem a Magyar Hírlap munkatársa, sem Rétvári nem tért ki az interjú során arra, hogy 4000 orvos és ápoló nem volt hajlandó aláírni az új státuszról szóló szerződést annak bevezetésekor. A Független Egészségügyi Szakszervezet három hete számolt be arról, hogy a saját felmérésük szerint a szakdolgozók több mint fele, összesen több ezer dolgozó készült akkor elhagyni az egészségügyet az alacsony bérek, illetve az új szolgálati jogviszony bevezetés miatt.

Az interjú másik fő témája a melegellenessé eltérített pedofiltörvény, illetve a „melegpropaganda” volt. Az államtitkár elismételte azt a sokat mantrázott kormányzati álláspontot, miszerint a „felnőttek világában mindenki olyan szexuális beállítottságú, amilyen”, a gyerekeket viszont meg kell védeni, hogy „átneveljék” a szüléikétől eltérő „szexuális világképre”. Rétvári az interjú egy pontján azt is mondta, hogy

„rövid távon egyre nagyobb nyomás lesz minden közép-európai országon, mert a gender Európa nyugati felének új államvallásává vált”.

Szerinte ugyanakkor hosszú távon azok állnak nyerésre, akik szerint az európai államokat a kereszténység köti össze vallási-kulturális alapként, mivel a „nem az emberi természetből kiinduló ideológiák előbb-utóbb mind eltűntek”.

Arról, hogy a gender valójában nem egy ideológia, illetve hogy a kormányzati kommunikáció számára miért a melegek lehetnek az új migránsok a 2022-es választások előtt, itt írtunk részletesen. Azt pedig, hogy hogyan vált identitások harcává a politika, ebben a Telexikonban magyaráztuk el:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!