Hamarosan indul a Velencei-tó feltöltése

2021. július 5. – 11:32

frissítve

Hamarosan indul a Velencei-tó feltöltése
Szörfösök a Velencei-tónál – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Heteken belül megkezdődhet a Velencei-tó vízszintjének megemelése. Ez a szabályozás nem szokatlan, ezúttal azonban nem a zámolyi és nem a pátkai víztározóból érkezik majd az utánpótlás, hanem a kincsesbányai vízbázisból – írta a Feol.hu.

Hiába volt a májusi eső

A csapadékos és hűvös május vízhozamát gyorsan felélte a június forró második fele: a víz szintje már most olyan alacsony, amilyen augusztusra szokott lenni. A napi fél-egy centiméteres csökkenés miatt már a csónakkikötőkből való kievezés is nehézkes.

Ráadásul június második felében súlyos halpusztulás is volt a tóban, a gyorsan felmelegedett tóban az alacsony vízállás miatt gyorsan oxigénhiányos helyzet állt elő.

Ez mostanra elmúlt, ám megismétlődését elkerülendő is szükség van a magasabb vízszintre – vagy a 26 négyzetkilométeres tóval az történik, ami már előfordult vele: teljesen kiszárad.

Ennek következményei vállalhatatlanok lennének, bár

  • okafogyottá tenné a víztől elfordított széksorok soha meg nem változó történetét,
  • vagy a korzó fenntartása miatti vitát a velencei önkormányzat és a feladatot korábban ellátó cég között,
  • kevésbé számítana, hogy betonfalat húztak a vízparton, vagy
  • hogy az önkormányzat a kerékpárosokra hivatkozva megtiltotta egy korábban kedvelt szabadstrand használatát Gárdonyban

A kincsesbányai karsztvíz Székesfehérvár vízellátásában is fontos szerepet játszik, így csak ennek szem előtt tartásával kerülhet víz a tóba.

A lap közölte, hogy Tessely Zoltán országgyűlési képviselő azonnali és hosszú távú javaslatot fogalmaz meg a kormánynak annak érdekében, hogy a tó vízszintje folyamatosan optimális maradhasson. Igaz, arról lehet vita a szakma és a kormányzat között, hogy milyen vízszint az optimális, ahogyan az a Balatonnál is történik. Ott a víz természetes megtisztulási folyamatában nélkülözhetetlen nádast veszélyeztető, ám a turizmus szempontjából rövidebb távon kedvező magasabb vízállás áll nyerésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!