Állami megrendelésekkel, támogatásokkal gyarapodott az Orbán család ügyvédje a Covid alatt is

2021. július 5. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár tavalyi vagyonbevallása alapján csak havi 2,4 milliót keresett a 2019-es havi 7,9 millió után, az Orbán család ügyvédjeként ismert Bajkai István vállalkozásai és ügyvédi irodája is stabil évet zárt a koronavírus ellenére. A fideszes képviselő érdekeltségeinek biztos hátterét elsősorban állami támogatások és minisztériumi tanácsadói szerződések adják – derült ki az Mfor.hu cikkéből.

Hatszoros növekedés Rogánnal

A leglátványosabban a 2017-ben létrehozott Aponius Kft. növekedett. A 2018-ban kormánypárti képviselővé lett Bajkai cégének pályaíve meggyőző:

első évben 17, majd 71 milliós bevételt könyvelt el, 2019-ben már 96 milliót, végül a világjárvánnyal sújtott évben 576 milliót.

A bevétel meghatszorozódásában kulcsszerepet játszik az a tanácsadói szerződés, amelyet a cég a Rogán Antal vezette Miniszterelnökségi Kabinetiroda irányítása alatt álló Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel kötött.

Bajkai István Fotó: Mónus Márton / MTI
Bajkai István Fotó: Mónus Márton / MTI

A digitális ágazat a miniszternek is jól fizet, miután Rogán Antal egy találmányi szabadalom tulajdonosa. Ennek az évenként növekvő, a tavaly már 157 milliót hozott forrásnak a révén Rogán adóalapja messze a legmagasabb a kormányban. De térjünk vissza Bajkaira.

A három évre szóló, óránként 25 ezer forintért elvállalt tanácsadással egy időben megnőtt a cég dologi jellegű kiadása: 31 millióról 432 millióra, ez főként szolgáltatásokra ment el. Hogy az állami pénzből milyen cégekkel szerződött Bajkai vállalkozása, az nem derül ki.

A kulturális tao pótlása sem maradt el

A kormánypárti képviselő másik cége 2020-ban 90 milliós támogatáshoz is jutott az Emmitől, amely ezt még 2019-ben ítélte meg. Az Mfor felhívja a figyelmet, hogy az összeg az Archeon Kft.-hez a kieső kulturális tao pótlására érkezett. Hogy a cég erre jogosult volt, abban szerepet játszhatott, hogy Bajkai felesége zongorista.

Bajkai ügyvédi tevékenységét ugyan szünetelteti, az érdekeltségében lévő SBGK Ügyvédi Iroda résztulajdonában lévő SBGK Kft. így is kapott 9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást: ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség adta balatonfüredi szálláshelyek fejlesztésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!