A miniszter az Agrárminisztérium erkélyére visszaköltöztetett méhekkel büszkélkedett

2021. július 4. – 13:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét méhcsaládok vannak az Agrárminisztérium teraszán, hiszen itt van a hársfavirágzás ideje, a parkokban nyílnak a virágok, megérkeztek a méhek is, jelentette Nagy István agrárminiszter a Facebookjára kirakott videóban.

Nagy arról is beszélt, hogy szükséges az ökológiai sokszínűség, a biológiai egyensúly fenntartása, ahogy az is, hogy „ilyen akciókkal és ilyen lehetőséggel is ráirányítsuk a figyelmet arra: beporzók nélkül nincs élet, beporzók nélkül nincsen jövőnk.”

A miniszter azt is mondta, hogy 2020-ban került először méhcsalád az Agrárminisztériumba, de télre hazavitte őket a többiekhez. Most viszont újra itt az idő, hogy „itt dolgozzanak, és minőségi környezetet tudjanak teremteni.”

„Teremtett világunk egyensúlyának fenntartásában nélkülözhetetlen szerepet játszanak a méhcsaládok, mindaz a beporzótevékenység, amelyet végeznek” – hangzik el.

Váratlanul a pártpolitikai mezőbe kerültek a beporzó rovarok mostanában, a hét elején a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas önhatalmúlag lekaszált egy méhlegelőt Budapesten, arra hivatkozva, hogy szerintük a főváros egyszerűen átcímkézte a gazos területeket, miközben kormánypárti irányítású városban is vannak méhlegelők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!