Karácsony szerint a Diákváros ügye a kormány egyik legnagyobb árulása

2021. július 4. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

„A Diákváros ügye a kormány egyik legnagyobb árulása” – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester vasárnapi online sajtótájékoztatóján Budapesten, a Diákváros tervezett helyszínén, egy „Szerezzük vissza a Diákvárost!” feliratú molinó előtt állva.

„Nem csak a vidékről Budapestre érkező diákokat árulták el. És nemcsak a fővárosi önkormányzatot, amellyel megállapodtak erről a projektről, hanem tulajdonképpen saját magukat is, hiszen a Diákváros elképzelése egy olyan szerencsés kivétel volt a kormány és a főváros közötti rossz viszony szabályrendszerében, amikor végre volt valami, amiben mélyen egyet tudtunk érteni” – fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint a Diákváros megépítése rendkívül fontos lenne Budapest és az egész ország szempontjából is.

„Pontosan tudjuk, Budapesten mennyire kevés a kollégiumi férőhely. Pontosan tudjuk, hogy a Budapestre érkező vidéki fiatalok egy jelentős része albérletbe kényszerül, ez nekik is nagyon nagy problémát jelent. És tudjuk azt, hogy ez milyen kedvezőtlen hatással van Budapesten az ingatlanárakra is. És amikor igent mondunk a diákvárosra, akkor természetesen nemet mondunk a Fudan-beruházásra is”

– mondta a Facebookon élőben közvetített sajtótájékoztatón Karácsony. A főpolgármester szerint a Fudan-projekttel az a legnagyobb gond, hogy kiszorítaná a Diákvárost Budapest legértékesebb fejlesztési területéről.

Karácsony a sajtótájékoztatón arról is beszélt: az ellenzéki előválasztáson az MSZP-Párbeszéd szövetség Budapest 6-os számú választókerületében, tehát Józsefvárosban és Ferencvárosban, Jámbor Andrást, a Szikra Mozgalom jelöltjét támogatja. A főpolgármester úgy fogalmazott: Jámbor egy olyan jelölt, aki „számunkra nagyon fontos értékeket képvisel”, és aki „élére állt annak a küzdelemnek, amit a civil társadalom indított a Diákváros megmentése érdekében.”

Később Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is megerősítette, hogy ma Magyarországon több tízezer kollégiumi férőhely hiányzik vidékről és Budapestről is. Ezért ha a vidékről érkező hallgatók felvételt nyernek egy budapesti főiskolára vagy egyetemre, családjaiknak nagy erőfeszítést kell tenniük a diákok lakhatásának megoldásáért. Kiemelte: ha megkapják a bizalmat a választóktól 2022-ben, „a Karácsony-kormánynak” átfogó kollégiumfejlesztési programot kell megvalósítania a fővárosban (ennek a legfontosabb eleme a Diákváros megépítése) és vidéken egyaránt.

Az eseményről az MTI is beszámolt, ám a cikkünk címében és első mondatában is idézett mondat nem szerepel a tudósításukban. Az sajtótájékoztatóról készült közvetítést itt lehet megnézni, a Fudan-beruházásról szóló cikkeinket pedig itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!