Orbán Viktor szeretné, ha a héten tárgyalna a kormány az építőipari árakról

2021. június 29. – 15:21

Orbán Viktor szeretné, ha a héten tárgyalna a kormány az építőipari árakról
Orbán Viktor a szlovák kormányfőtől ajándékba kapott kalapban – Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor vendégül látta Budapesten Eduard Heger szlovák kormányfőt kedden, a közös sajtótájékoztatón a következő témák kerültek szóba:

  • Orbán súlyos problémákat lát az építőiparban (az elszálló árakról írt cikkünket itt lehet elolvasni), még a héten szeretne a kormánnyal tárgyalni az árakhoz kapcsolódó intézkedésekről, szerinte a felújítási állami támogatást „át is szivattyúzzák” az alapanyagokat gyártó cégekhez.
  • A miniszterelnök szerint soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most.
  • Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak.
  • Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében „egy hangszeren játszik”, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.
  • Heger elmondta, hogy az unióban zajló viták fontosak, de szerinte amikor a közösség jövőjéről folyik a diskurzus, üdvös lenne, ha a közösség azon alapvető értékeire is figyelnének, amelyeknek köszönhetően béke van Európában. Heger szerint ilyen értékek az emberi jogok és a szólásszabadság, amelyek elnyomását a térség már megélte a kommunizmusban.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!