Gulyás intézkedett, hogy megmeneküljenek a Csörsz utcai fák, Mészáros cége most kivág nyolc másikat

2021. június 27. – 22:33

frissítve

Gulyás intézkedett, hogy megmeneküljenek a Csörsz utcai fák, Mészáros cége most kivág nyolc másikat
Nyolc fát terveznek kivágni a XII. kerületi Csörsz utcában – Fotó: Falaky Zsolt

Másolás

Vágólapra másolva

Egy rövid levél fogadta péntek reggel a XII. kerületi Csörsz utcai autósait. A Testnevelési Egyetem tavaly szeptemberben indult gigaépítkezésének következő üteméhez érkeztek, méretes betonportát húznak fel a leendő teniszpálya közelében. A munkálatok elkezdése előtt arra kérték a tulajdonosokat, hogy hétfő hajnaltól hagyják szabadon a parkolósávot három napra.

Azt nem részletezte a beruházó, hogy pontosan mivel fog járni a munka, de az elmúlt hónapok történései után több szomszéd is gyanút fogott, így még pénteken levélben keresték meg az illetékeseket. Mostanáig csak a XII. kerületi önkormányzattól kaptak választ, amelyből megtudták, hogy

a kivitelező ZÁÉV Zrt., Mészáros Lőrinc cége nyolc darab fa kivágását jelentette be.

Ezt a Pokorni Zoltán vezette önkormányzat se tudja megakadályozni, mert a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai kampuszát nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak nyilvánították, így az építési és a fakivágási engedélyekről is Budapest Főváros Kormányhivatala dönt.

Gulyás közbenjárt, de az ígéret már a múlté

„A Hegyvidéki Önkormányzat Csörsz utcai lakók jogos érdekeit képviselve évek óta küzd azért, hogy a Testnevelési Egyetem fejlesztése – ha már a meglévő kampusz területén valósul meg – lehetőleg minél kevésbé zavarja a környékbeliek nyugalmát. Ez a törekvés kiterjed természetesen a Csörsz utcai jegenyék megvédésére is” – válaszolták az önkormányzattól vasárnap megkeresésünkre. Tavaly már szeretettek volna ügyfélként belépni a fakivágási engedélyezési eljárásba, de a kormányhivatal elutasította kérelmüket.

Mint írják, Fonti Krisztina alpolgármester is többször egyeztetett a Csörsz utcai fák érdekében, míg végül

„a Miniszterelnökség közreműködésével ígéretet kapott arra, hogy a jogerős fakivágási engedély ellenére a tervezett teniszpályák mentén a jegenyefák nem kerülnek kivágásra”

Annak idején az önkormányzat oldalán is beszámoltak a jegenyefák megmentéséről, külön kiemelve Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerepét, aki a választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője. Az egyik lakó pedig azt a választ kapta Gulyás kabinetfőnökétől, hogy a tárcavezető és a kerületi vezetés személyes közbenjárásának köszönhetően a telek Csörsz utcai oldalán kivágni tervezett kéttucatnyi fából 16 megmenekül.

Hogy mi változott a decemberi ígérethez képest, nem lehet tudni. Vasárnap írásban kerestük meg a kivitelező ZÁÉV Zrt-t, Gulyás Gergelyt, a választókerület országgyűlési képviselőjét, Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetem rektorát, valamint Gyetvai Árpádot, az egyetem Beruházási Programirodájának vezetőjét. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Frissítés június 28-án 10:30-kor: Félreértés történt Gyetvai Árpád szerint. Az a 16 fa valóban megmenekül, amiről Gulyás Gergely és Pokorni Zoltán decemberben megegyezett.

A beruházás vezetője arról beszélt hétfő délelőtt a Telexnek, hogy a lakossági igényekre reagálva az eredeti tervekhez képest jóval kisebb lesz a porta. Így nyolc fát kell csak kivágni, ebből három díszcseresznye fa, öt pedig jegenyenyárfa, amely parképítés szempontjából nem szerencsés szerinte, mert rövid életű és hajlamos a betegségekre. „Mindegyik fát megvizsgáltuk, egy részük valóban rossz állapotú, azok is köztük vannak. Ezek teljesen nyilvánosak, a lakók is megkapták” – fogalmazott Gyetvai.

Azért kell itt kialakítani a bejáratot, hogy a tűzoltóautók is meg tudják közelíteni a csarnokot. „A lakók minden igényére tudunk reagálni, arra nyilván nem, hogy ne épüljön meg a komplexum” – mondta Gyetvai, hozzátéve, a lakossági levelekre két napon belül igyekeznek válaszolni. – „Egy nagyon szép, kulturált, rendezett sportközpont épül fákkal, parkolókkal.”

Kérdésünkre megerősítette, hogy hétfő reggel kezdik előkészíteni a kijelölt fák kivágását, és szerdáig tart a munka.

Falaky Zsolt a szomszédos házban lakik, és több más lakóval együtt hónapok óta azért küzd, hogy beavassák őket a tervekbe, állítása szerint ugyanis nem kapnak kellő tájékoztatást az építkezésről. A kivitelezőről is csak a sajtóból értesülhettek, de a sportkomplexum hosszú távú hatásait se ismerik.

A szomszédos házban élő Falaky Zsolt mutatta a porta épületének látványtervét 2021. februárjában – Fotó: Huszti István / Telex
A szomszédos házban élő Falaky Zsolt mutatta a porta épületének látványtervét 2021. februárjában – Fotó: Huszti István / Telex

A látványtervet mutatva azt mondja, elég lenne, ha csak egy pár méterrel arrébb húznák fel a porta épületét, és akkor már meg lehetne menteni több 60-70 éves fát is. A lakók mindenesetre nem hagyják annyiban, vasárnap összegyűltek, molinókat helyeztek ki, és riadóláncot alakítottak ki.

Megpróbálják megakadályozni, hogy a kivitelező kivágja a fákat, bár nehezíti a helyzetüket, hogy azok már a Testnevelési Egyetem területén vannak.

Abban is megegyeztek vasárnap, hogy nem állnak arrébb az autókkal, így megnehezítik a ZÁÉV Zrt. dolgát. Hogy pontosan mikor kezdik meg a munkát, nem tudni, hétfő hajnalban szeretné lezárni a területet a kivitelező.

Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Miniszterelnökséggel, és válaszukban azt ígérték, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy „azokat a fákat ne érje sérelem, amelyek megtartására ígéretet kapott az önkormányzat.”

Engedély nélkül vágtak ki fákat, bírságolt az önkormányzat

Tavaly ősszel a sportközpont Avar utcai park felőli oldalán olyan gyorsan vágtak ki engedély nélkül hét jegenyefát, hogy az önkormányzat is csak utólag tudott eszmélni.

A szabálytalanság miatt 250 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották az egyetemet.

A kivágott jegenyefák helyén ma egy hosszú, szürke betonfal magasodik.

Így nézett ki a betonfal februárban – Fotó: Huszti István / Telex
Így nézett ki a betonfal februárban – Fotó: Huszti István / Telex

Falaky Zsolt a fák kivágását azért is kifogásolja, mert a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésénél (a BAH-csomóponton keresztül halad át a forgalom az M1/M7-es autópályáról a belvárosba) alig lesznek zöldfelületek, amelyek valamelyest enyhítenék a légszennyezettséget, és amelyek kicsit is egészségesebbé tennék a sportolást a szmogban.

2015-ben kezdett bele a grandiózus fejlesztésbe a kormány. Már az első tervek megjelenésekor komoly felháborodás volt egy lakossági fórumon, és az ott felmerült aggályokat csak részben sikerült azóta rendezni. A lakók februári cikkünkben zajra és porra panaszkodtak.

Volt olyan, hogy még hajnali egykor se hagyta abba a kivitelező a betonozási munkát, máskor hajnali öt órakor a teherautók dudálására keltek az utcában lakók.

A XII. kerület fideszes polgármestere, Pokorni Zoltán se örült, hogy a BAH-csomópontnál húzzák fel a hatalmas sporttelepet, több másik helyszínt is javasolt az egyetem vezetésének, így például felajánlotta a csillebérci úttörőtábort. Mocsai Lajosék azonban ragaszkodtak a Csörsz utcai ingatlanhoz, amit azzal indokoltak, hogy már az 1960-as évek óta TF-sportközpont működik itt, és az átépítési munkák után változatlanul ez lesz az egyetemi sportoktatás egyik központja.

Az új, 18 ezer négyzetméteres sportkomplexumot 2023 márciusában adják át, a szerződés szerint 18 milliárd forintba kerül a beruházás. Atlétikai pálya, műfüves focipálya és sportcsarnok is lesz lelátókkal, a mélyben pedig egy 200 férőhelyes teremgarázst alakítanak ki. De a tervek szerint lesz két teniszpálya, edzőterem, konditerem és egy előcsarnok is. Mocsai Lajos rektor szerint legkésőbb 2025-re világszínvonalú sportkomplexum áll majd az egyetem rendelkezésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!