Kezdeményezte Pécs polgármesterének kizárását a Mindenki Pécsért Egyesület

2021. június 25. – 22:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kezdeményezte Pécs polgármesterének kizárását jelölő szervezete, a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE), és megvonta az egyesület nevének használatát 14 önkormányzati képviselőtől. A Fidesz, valamint az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE)-KDNP lemondásra szólította fel a polgármestert és az érintett képviselőket.

Az MTI híre szerint az MPE a közösségi oldalán pénteken megjelent közleményében azt írta: Péterffy Attila polgármester 2019-ben az önkormányzati választások előtt nyilatkozatban vállalta, hogy a város érdekében, demokratikus módon, az átláthatóságot tiszteletben tartva végzi a munkáját, az egyesület értékelése szerint azonban nem teljesítette vállalásait elfogadható szinten.

„Az egyesület színeiben, de önálló pártfrakcióként működő városházi képviselőcsoportok és a polgármester olyan megállapodást kötött, amely lehetővé teszi, hogy a 26 fős közgyűlés mindössze 12 fő támogatásával bármilyen kérdést eldöntsön. A létrejövő frakciószövetség szigorú frakciófegyelemben működik, és a 18 fős frakciószövetség 12 tagjának támogatása esetén fegyelmi szankciókkal bünteti a frakciószövetség azon tagjait, akik a közgyűlésben az így elfogadott állásponttól eltérően szavaznak. Ennek egyértelmű következménye, hogy akár a jelenlegi városvezetést támogató teljes pártfrakciók véleménye is figyelmen kívül hagyható. Úgy gondoljuk, hogy a politikai támogatás egy demokráciában nem lehet kényszer eredménye” – írták.

Péterffy Attila a Facebook-oldalán megköszönte az egyesület eddigi támogatását, és felsorolta a másfél év alatt elért sikereket. „Ezek a sikerek és a pécsiek töretlen bizalma is arra biztat, hogy változatlan lendülettel menjünk előre, tovább a megkezdett úton. Pécset vezetni nemcsak óriási kihívás, de hatalmas felelősség is. Ennek tudatában fogunk tovább dolgozni, Pécs jövője érdekében” – reagált a polgármester.

Bár az MTI nem említi, de Péterffy arról is írt, hogy leváltották „a Fidesz céltalan, koncepciótlan vezetését, és a pécsi választópolgárok bizalmából végre egy új fejezetet nyithattunk a város életében”. Majd hozzáteszi: „Feltártuk a pécsieket kiszipolyozó fideszes hálózatot, és az elszámoltatás eredményeként már eddig is mintegy 20 feljelentést tettünk az előző éra felelőtlen gazdálkodása miatt.” Aztán több olyan munkahelyeket teremtő céget is felsorol, amelyek polgármestersége idején települtek Pécsre.

A Fidesz képviselőcsoportjának közleményét persze már idézi az MTI, ebben egyebek mellett az áll, hogy a Fidesz szerint „Péterffy Attila súlyos és feloldhatatlan legitimációs válságba került, (...) a pécsiek, köztük saját szavazói helyett és saját politikai közössége ellenében (...) egy szűk érdekcsoportot választott”. Ezért szerintük egyetlen vállalható döntést hozhat: lemond a polgármesteri tisztségéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!