Szabad Európa: Az MTI a fotókon is szűri a valóságot

2021. január 12. – 18:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak a szöveges híreknél, a fényképeknél is érvényesül a cenzúra az MTI-nél, írja a Szabad Európa. Politikai alapon születő döntésekről, torzított valóságábrázolásról számoltak be a hírügynökségnek dolgozó fotósok.

Az ellenzék szinte alig létezik, Orbán Viktor csupa fontos emberrel tárgyal, a koronavírussal kapcsolatos védekezés pedig tökéletesen zajlik. Ilyen kép rajzolódik ki az MTI által közzétett fotókból, azonban egy elhagyott gumikesztyűből is komoly probléma lett a szerkesztőségben, írja a Szabad Európa.

A lap a cikkében végig veszi, hogy változott a fotók ellenőrzése 2010-től, és példákat hoz a legkirívóbb esetekre. 2014-ben Virágvölgyi István, az MTI fotószerkesztőségének vezetője például azért mondott fel a cikk szerint, mert az országgyűlési választáson

„Havasi Bertalan (a miniszterelnök sajtósa) telefonált, hogy az MTI nem fotózhat a szavazáskor, és arra kérte az MTI-t, hogy hívják vissza a fotóst”.

Az MTI végül a Magyar Nemzettől kapott fotókat közlésre.

2014 után „érzékeny téma esetén az MTI főszerkesztőjének, valamint a Miniszterelnöki Kabinetirodának is el kell küldeni ellenőrzésre a fotókat és a képaláírásokat” – mondta a Szabad Európának egy fotós, aki ezekben az években az MTI-nél dolgozott. A 2015-ös menekültválság idején a fotósok utasításba kapták, hogy gyerekről, nőről ne készítsenek fotót, mert az úgysem fog megjelenni, a képaláírásokban pedig nem használhatták a menekült szót. „Egyértelmű utasítás volt, hogy csak életerős férfiakat fotózhatunk” – mondta a lapnak az egyik forrás.

Ahogy a híradásokban, úgy a képeknél is érzékeny téma a koronavírus-járvány. Míg a védőfelszereléseknél a képaláírások rendre feltüntették, hogy azok Kínából érkeztek, addig a védőoltások első adagjairól már nem derült ki, hogy azokat az Európai Unió készletéből kapta Magyarország.

Hivatalos MTI képaláírás: Budapest, 2020. április 27. A kormany.hu által közreadott képen a Kínából érkezett újabb egészségügyi védőfelszerelés-szállítmányt pakolják ki a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 27-én. Ezen a napon 11 millió 100 ezer kesztyű, 110 ezer védőruha, 365 ezer maszk és 8,5 tonna védőmaszk gyártásához szükséges alapanyag érkezett. – Fotó: Árvai Károly/kormany.hu/MTI
Hivatalos MTI képaláírás: Budapest, 2020. április 27. A kormany.hu által közreadott képen a Kínából érkezett újabb egészségügyi védőfelszerelés-szállítmányt pakolják ki a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 27-én. Ezen a napon 11 millió 100 ezer kesztyű, 110 ezer védőruha, 365 ezer maszk és 8,5 tonna védőmaszk gyártásához szükséges alapanyag érkezett. – Fotó: Árvai Károly/kormany.hu/MTI

Itt is előfordult azonban, hogy hiba csúszott a rendszerbe. 2020. március 25-én egy sorozat részeként olyan fotót közölt az MTI, melyen egy pár, a Szent László Kórháznál földre dobott gumikesztyű látható. A közölt képet az MTI később visszavonta, a fotószerkesztőség vezetőjét pedig felmentették szerkesztői posztjáról. Az egyik megszólaló fotós szerint a felmentés oka az volt, hogy olyan képet engedett megjelenni, ami „nem megfelelően jeleníti meg a koronavírus elleni védekezést”. Az érintett szerkesztő fotósként továbbra is az MTI-nél dolgozik.

A cikkben megszólaló fotósok szerint ma már tilos Orbán Viktor környezetét fotózni. A hírügynökségnél dedikált fotósa van a miniszterelnöknek, de többnyire a Miniszterelnökség fotósának anyagait kell átvenni az MTI-nél is. Csak gondosan megválogatott képeket publikál a hírügynökség a miniszterelnökről, amin tárgyal, bejelent, kezet fog, vagy interjút ad valamelyik baráti médiumnak.

2010 előtt ugyanúgy feladatunk volt ellenzéki politikusokat és kormányellenes megmozdulásokat dokumentálni, mint a kormánypártiakat. Ez azonban mára teljesen kikopott az MTI kínálatából a kormányváltást követő években

– mondta az egyik fotós. Az MTI Fotóbank archívuma szerint ellenzéki politikusokról szinte csak kampányidőszakban és parlamenti felszólalás közben közöl fotót az MTI, de előfordul, hogy akkor sem.

„Az, hogy egy adott eseményről nem jelennek meg rendes fényképek, nem azt jelenti, hogy az MTI fotósai ne végeznék a dolgukat. Azok a fotók elkészülnek, csak nem kerülnek be a fotóbankba” – magyarázta a lapnak az egyik forrás. Ugyanakkor azt is hozzátette: „régebben tényleg mindenhol ott voltunk”, de az utóbbi években jelentősen lecsökkent azoknak az eseményeknek a száma, ahová küld fotóst az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!