Molnár Gyula: Akart a fene DK-s lenni

2021. június 21. – 22:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eugène Ionesco is elégedetten csettintene, ha látná, hogyan is alakul az MSZP volt elnökének története saját pártjával, annak elnökével és a Demokratikus Koalícióval az ellenzéki előválasztás kellős közepén. Az ellenzéki előválasztáson éppen DK-s támogatással induló Molnár szerint nem is igaz, hogy ő akart volna DK-s színekben indulni, a feje fölött döntöttek. De mi is ez az egész?

Június 12-én jelentette be Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje, hogy Molnár Gyulát, az MSZP politikusát támogatja a Demokratikus Koalíció az ellenzéki előválasztáson Budapest 18. választókerületében, Budafokon és Újbudán. Illetve, ha bejut jövő tavasszal Molnár a parlamentbe, a két párt megállapodása alapján a DK frakciójába ülne be.

Arról a Molnár Gyuláról beszélünk, aki a rendszerváltás óta meghatározó tagja az MSZP-nek. Az elmúlt három évtizedben több magas tisztséget is betöltött a pártban, de 2016 és 2018 között konkrétan az MSZP elnöki feladatait látta el.

Az MSZP részéről érkeztek is a reakciók: Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője már aznap jelezte, hogy szerinte ezzel Molnár Gyula pályafutása véget ért az MSZP-ben, majd 16-án egy pártközleményben közölte az MSZP, hogy egyhangú határozatot hoztak Molnár Gyula párttagságának felfüggesztéséről. A közlemény napján Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy Molnár Gyula döntött úgy, hogy a DK jelöltje lesz, és bejutás esetén a DK frakciójába fog beülni.

„Molnár Gyula így döntött, ezt a döntést tudomásul vettük, sok sikert kívántunk neki”

– mondta Tóth, aki hozzátette, hogy erről a döntésről pedig Molnár Gyulát kell kérdezni. A műsorban előkerült ugyan egy dokumentum, amiben az szerepelt, hogy Molnár Gyula a DK képviselőcsoportjához csatlakozik, és amit az MSZP–Párbeszéd tudomásul vesz. A június 1-jei keltezésű dokumentum aláírói pedig Tóth Bertalan, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc voltak. Erre Tóth megismételte, hogy ez Molnár döntése volt, ő jobban örült volna, ha az MSZP–Párbeszéd színeiben indul Molnár.

És akkor ma, június 21-én Molnár Gyula volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, ahol azzal kezdte, szeretné elmondani az ő verzióját is, és hát minimum csúsztatásnak nevezte a pártja elnökének kijelentéseit.

„Akart a fene DK-s lenni”

– kezdett bele Molnár a saját verziójának ismertetésébe, és hozzátette, neki eszébe sem jutott ez a dolog. „Az alapállás hibás, hogy az én kérésem lett volna, ez nem igaz” – mondta.

„Megvolt egy tárgyalás úgy, hogy engem senki nem hívott fel előtte, senki nem hívott fel közben, és aláírtak úgy egy megállapodást a pártvezetők, hogy engem nem kérdeztek meg, hogy egyébként mit gondolok erről a megállapodásról”

– mondta Molnár, aki hozzátette, ő a DK-tól tudta meg, hogy született egy ilyen megállapodás. Szerinte azért, hogy Hiller Istvánt és Komjáthi Imrét támogatja a DK, azért cserébe

„engem ingyen átadtak a DK-nak”.

Molnár arról beszél a műsorban, hogy ő sok mindent hajlandó megtenni az ellenzéki együttműködésért, tehát vállalja, hogy a DK-frakcióban köt majd ki, de állítása szerint nem tudta, hogy itt olyan titkos záradéka van ennek a megállapodásnak, hogy ő ezért elveszítheti az MSZP-s párttagságát. Mellesleg a DK frakciójába ülésről hozzáteszi, nem volt alapvetően boldog az öltettől.

Molnár Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2021. június 21-én
Molnár Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2021. június 21-én

Azt állítja Molnár, ő azt hitte, ugyanolyan MSZP–Párbeszéd-jelölt, mint a többiek, akivel szemben visszalép a DK, csak vele szemben nem az a kompenzáció, hogy máshol meg az MSZP-s jelöltek lépnek vissza a DK javára, hanem az, hogy ő egy bejutás esetén a DK frakciójába ül.

Molnár a végén megjegyzi, ő nem fog felállni, áll pártja etikai vizsgálata elé, és be fogja bizonyítani, hogy ő járt el pártszerűen. A kérdésre, hogy miért nem lép akkor már be a DK-ba, Molnár azt válaszolja,: „ez a kérdés most még nagyon nincs napirenden”.

Molnár szerint ha az ellenzék győzne, és Karácsony lenne a miniszterelnök, akkor a szélsőjobbnak, a baloldalnak és a Momentumnak is újra kell definiálnia majd a szerepét. A szélsőjobb alatt a Jobbikot értette egyébként Molnár, aki úgy fogalmazott a műsorban, hogy a frakcióstruktúrákban, pártstruktúrákban:

„higgye el, lesznek meglepetések”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!