Gyurcsány Orbánnak: Látszik, hogy tele a gatya

2021. június 17. – 12:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Olvasom, hogy Debrecenben fekete védőfóliák mögé rejtőzve retteg Orbán Viktor”

írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke arra a hírre reagálva, hogy fekete kordonokkal zárták le a Fidesz-frakcióülés környékét Debrecenben.

Mint arról beszámoltunk, Debrecenben rendkívüli biztonsági intézkedések mellett ülésezik a Fidesz–KDNP frakciója. A háromnapos frakcióülésnek helyet adó Kölcsey Központ és a képviselőknek szállást adó Hotel Lycium mögött található Baltazár Dezső teret fekete fóliával borított kordonokkal kerítették el, írta a Debreciner nevű helyi lap.

A Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor évadzáró beszédében azt mondta Debrecenben:

„A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül.”

Ezt Gyurcsány így kommentálta:

„Oda ne rohanjak.”

Végül Gyurcsány leszögezi, hogy az igazi veszély Orbán számára az, hogy veszíteni fog jövőre. És már nagyon látszik, hogy tele a gatya – teszi hozzá.

Amint a kormányzat részéről reakció érkezik, cikkünket frissítjük.

Véres kéz, radai rosseb

Ha a konkrét posztra ugyan nem is, de Gyurcsány rá következő másik bejegyzésére megérkezett az érdekes hangnemű válasz Kocsis Mátétól, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől.

A szatirikus jellegű Gyurcsány-posztra Kocsis azt közölte válaszként, hogy „Feri bátyám leírta a vágyait, de az új törvény értelmében már gyerekeket legalább nem traktálhat vele”. Majd még hozzátette:

„Fogja meg a te véres, enyves kezedet a radai rosseb, meg a Gréczy Zsolt szelfizgetés után!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!