Több mint 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné három hónap alatt a kormány törvénymódosítása miatt

2021. június 14. – 17:09

Másolás

Vágólapra másolva

Március 11. és május 31. között 76 ezer 727 embernek került érvénytelenítésre a tajszáma, írja Ungár Péter, az LMP politikusa Facebook-oldalán, miután kikérte a vonatkozó adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.

A kormány társadalombiztosítási törvénymódosítása tavaly lépett hatályba. A módosítás arról szólt, hogy érvénytelenítik a tajszámát annak, aki legalább féléves elmaradásban van a befizetésével: így ezek az emberek nem lesznek jogosultak egészségügyi ellátásra. A módosítást az ellenzék az Alkotmánybíróság elé vitte, mondván, a kormány lépése embertelen és igazságtalan. Ahogy Ungár posztjában fogalmaz,

„Ráadásul mindezt a harmadik hullám csúcsán lépte meg a kormány, amikor létszükséglet volt, hogy mindenki orvoshoz forduljon, aki tüneteket észlel magán.”

Hozzátette,

„Magyarország ma elég tehetős ország ahhoz, hogy senki maradjon ingyenes sürgősségi ellátás nélkül. Ez nem költségvetési, hanem elvi kérdés, és pont ezért igazán félelmetes, hogy egy súlyos gazdasági és egészségügyi válság közepén a Fidesz legfontosabb dolga az volt, hogy újra megüzenje: ez a kormány a gazdagokat támogatja, a nélkülözőket kisemmizi, és mindezt büszkén teszi.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!