Az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a társadalombiztosítási-törvény miatt

2020. december 28. – 14:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzék utólagos normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól az idén nyáron hatályba lépett társadalombiztosítási törvénymódosítás ügyében, mivel azt embertelennek és igazságtalannak tartja – mondta Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő a Facebookon online közvetített hétfői sajtótájékoztatón.

Korózs szerint a kormány kezdeményezésére tavaly elfogadott változtatás lehetővé teszi, hogy „kiszámlázzák” a sürgősségi egészségügyi ellátást azoknak, akik hat hónapon keresztül nem tudják fizetni társadalombiztosítási járulékukat.

Úgy véli, a törvénymódosítás egyszerre sérti az emberi méltóság és a szolidaritás elvét, valamint a szociális biztonsághoz és az egészségügyi ellátáshoz való jogot, így ellentétes az alaptörvény több pontjával, az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel, valamint több nemzetközi szerződéssel.

„Most úgy látjuk, hogy Orbán Viktor országában csak annak segít az állam, aki a szolgáltatásokat meg tudja fizetni. Ez számunkra, szociáldemokraták számára elfogadhatatlan. A kormány ezen lépésével emberek százai, ezrei kerülnek életveszélybe” – mondta Korózs. (MTI)

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!