A Legfőbb Ügyészség szerint ők kiemelkedően emelnek vádat uniós csalási ügyekben
2021. június 14. – 13:44
„Kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán.” Ezzel kezdte az MTI-nek küldött közleményét a Legfőbb Ügyészség hétfőn.
A Polt Péter vezette ügyészség szerint „évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma, és az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás”. A közleményben azt is írják, 2020-ban az OLAF-ügyek 67 százalékában emeltek vádat, ami szerintük „kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak”.
A Transparency International év eleji jelentése szerint Magyarország korrupciós fertőzöttsége globálisan Dél-Afrikával, Jamaicával és Tunéziával van azonos szinten, a jogállamiság pedig itthon „továbbra is tetszhalott állapotban van”. Az Európai Unión belül Magyarország Romániával és Bulgáriával áll együtt a korrupciós index rangsorának utolsó helyén, és a szervezet szerint a magyar kormány „a vírus okozta világjárványt is saját hatalma kiterjesztésére és bebetonozására használta, ezzel is növelve Magyarország korrupciós kitettségét”.
Bővebben az éves jelentésről ebben a cikkünkben írtunk.