Megvan az első jelölt, akit mind a hat nagy ellenzéki párt támogat az előválasztáson

2021. június 12. – 14:24

frissítve

Megvan az első jelölt, akit mind a hat nagy ellenzéki párt támogat az előválasztáson
Hiller István, MSZP-s képviselő felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 20-án – Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A DK, a Jobbik és az LMP után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is bejelentette, hogy Hiller Istvánt, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatják Budapest 16. választókerületében, Pesterzsébeten.

Ez azt jelenti, hogy ebben a körzetben már az előválasztáson se lesz versengés a hat párt között.

Kihívója azonban így is lesz az MSZP politikusának az előválasztáson. Az Új Világ Néppárt Vidákovics Lászlót jelöli, aki 2019 októberében a Jobbik színeiben indult Pesterzsébeten önkormányzati képviselőnek, de nem jutott be a testületbe, mindössze a szavazatok 8,52 százalékát szerezte meg a 2. választókörzetben. Miután 2020 februárjában kilépett Bencsik János, a párt választókerületi elnöke a Jobbikból, Vidákovicsnak is megszakadt a kapcsolata Jakabékkal. 2020 októberében csatlakozott az Új Világ Néppárthoz, amit Pálinkás József, az MTA volt elnöke alapított.

Május végén állapodott meg az Új Világ Néppárt a hat ellenzéki párttal, hogy részt vesz az őszi előválasztáson. Pálinkás miniszterelnök-jelöltként jelentkezett be, és az ATV-nek azt mondta, hogy 20-30 körzetben terveznek jelöltet indítani. „Amennyiben az előválasztáson ötnél több jelöltünk túl jut, akkor tárgyalunk az önálló frakció létrehozásáról.”

Hiller István a legutóbbi két országgyűlési választáson nyerni tudott a XX. és a XIX. kerület egy részét magába foglaló választókerületben. 2014-ben a szavazatok 38,37 százalékát szerezte meg, míg 2018-ban 43,23 százalékkal végzett az első helyen. Hiller az MSZP alapító tagja, későbbi elnöke, 2006 és 2010 között oktatási és kulturális miniszter volt.

A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nincs jelöltje Budapest 16. választókerületében. Márki-Zay Péter kérdésünkre azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy beállnak-e valamelyik induló mögé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!