A Karácsony-csapatból a Fürjes-csapatba igazolt a volt BKK-vezér

2021. június 11. – 05:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Ivett a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág revitalizációjának projektvezetője a Fürjes Balázs államtitkárhoz tartozó Budapest Fejlesztési Központban.

Nem verték nagy dobra, de tavaly november óta Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár csapatában dolgozik Varga Ivett, aki 2020 elején a Karácsony Gergely által kinevezett első fővárosi vezérigazgatók között volt.

Varga Ivett 2020 májusában távozott a BKK éléről és egyben a Karácsony-csapatból, de fél év múlva már a kormányzat fővárosi fejlesztésekért felelős államtitkárának, Fürjes Balázsnak a kabinetjében dolgozott. Májusban saját feladatot kapott a Vitézy Dávid vezette BFK-ban: a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág revitalizációjának projektvezetője lett.

Varga Ivett még BKK-igazgatóként – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Varga Ivettet idén 2020. január 23-án nevezte ki Karácsony Gergely a BKK élére, miután az ő pályázatát ítélték a legjobbnak a posztra. A főpolgármester négy hónap után felmentette Varga Ivettet, mert „cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetelt”.

Azóta még egy (megbízott) vezérigazgatót elfogyasztott a BKK. Fendrik László Varga Ivettet követte az igazgatói bőrfotelben, őt pedig Walter Katalin váltotta 2021 januárjában.