Orbán megígérte: akár 1,6 millió forintos adó-visszatérítést is kaphatnak a családok jövőre

2021. június 10. – 10:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán a választás előtt olyat tervez, „amit még sosem csinált” – jelentette be a Világgazdaság szerdai konferenciáján. Ha sikerül elérni idén az 5,5%-os GDP-növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülők visszakaphatják az idén befizetett adójukat jövő év elején.

Nagyjából 1,1 millió családot, összességében pedig 1,5 millió keresőt érinthet ez a támogatás. Keresőnként 800 ezer forintban maximalizálták a visszaigényelhető összeget, de ez azt is jelenti, hogy ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forint visszatérítést is kaphat egy család. Átlagosan egyébként 400 ezer forintra számíthatnak a családok – mondta szerda este Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági tanácsadója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!