RTL: Ismét módosítanának a lakástörvényen, de továbbra sem elégedett mindenki

2021. június 10. – 19:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A törvényalkotási bizottság csütörtöki ülése előtt egy nappal küldték ki a Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő által benyújtott lakástörvény-módosítás egy újabb verzióját. Ez az a törvénymódosítás, amelyet eredetileg úgy nyújtottak be, hogy a piaci ár töredékéért vehetnék meg a lakók például a budai Várban bérelt önkormányzati lakásaikat. A bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére megszavazták a módosítást.

Frissítés: az új módosítás itt érhető el a parlament.hu-n.

Az új módosítás alapján az alábbi feltételek szerint lehet csak akciósan értékes önkormányzati lakáshoz jutni:

  • Kizárólag olyan lakásokra vonatkozna az új törvény, amelyek világörökségi helyszínen és annak védőövezetében valamilyen műemlék épületben találhatóak.
  • Csak az a bérlő veheti meg a lakást, akinek határozatlan idejű bérleti jogviszonya volt 2020. december 31-ig, és legalább öt éve bérelte az ingatlant.
  • Akinek köztartozása van, vagy tartozik háromhavi lakbérrel, nem veheti meg a lakást.
  • A megvásárolt ingatlant négy évig tilos eladni.

Továbbá akik 1996 előtt is bérlők voltak, azok a forgalmi érték 15%-áért vehetik meg az ingatlant. Ez 15–25 év bérlés után 50%, 5–15 év után 80%. Akik cserével jutottak a lakáshoz, mindenképpen 50%-ért vásárolhatják meg az ingatlant. A részletfizetés idejét 25-ről 15 évre csökkentették. Az önkormányzatok a bevételt csak bérlakásfelújításra vagy saját ingatlanok fejlesztésére költhetnék.

Az RTL Híradónak V. Naszály Márta I. kerületi polgármester azt nyilatkozta, hogy kizárólag akkor lesznek elégedettek a törvénymódosítással, ha az állam kárpótolja az önkormányzatokat a piaci ár alatt eladott lakások miatt. A híradóban megszólaló ingatlanszakértő szerint az is nehézséget okoz majd, hogyan fogják objektíven beárazni a Várban található lakásokat.

A törvénymódosításról jövő héten döntenek véglegesen.

(via RTL Híradó)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!