Magyar egyházi lap védte meg a keresztényellenességgel vádolt Ferenc pápát

2021. június 8. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ne engedjük, hogy a gyűlöletkeltés lassú, de annál hatásosabb mérge behatoljon a szívünkbe, hanem Mesterünket követve mi is nagyobb jóval válaszoljunk a rosszra” – így reagált a Magyar Kurír főszerkesztője a pápa magyarországi látogatása körül kialakult helyzetre és arra, hogy többen keresztényellenesnek nevezik a pápát.

„Ne valamivel, egy ideológiával és érdekekkel átitatott találkozásra, hanem valakivel, a Jézus Krisztussal való találkozásra készüljünk.”

A cikk ugyan nem hivatkozik konkrét megszólalásokra, de ahogy arról a Telex is beszámolt, a fideszes kötődésű Demokrata főszerkesztője nemrég azt mondta: Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot, és keresztényellenesen viselkedik. Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezik Budapestre szeptember 12-én. Ugyanakkor a lengyel sajtó értesülései szerint a pápa nem fog találkozni sem Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal, ennek pedig az az oka, hogy nem tetszik neki a magyar miniszterelnök menekültpolitikája.

A Magyar Kurír a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított hírportál. A pápát keresztényellenességgel vádoló megszólalások forrása a katolikus egyház hivatalos magyarországi lapja szerint az amerikai National Catholic Register. A Magyar Kurír az olvasóinak azt javasolja, hogy a National Catholic Registert kellő forráskritikával kezeljék, ugyanis:

„Nevében ott szerepel a katolikus szó, a lap nem a Katolikus Egyház hivatalos vagy félhivatalos orgánuma. Olyannyira nem, hogy a tulajdonoshálózatán keresztül jól összehangoltan főszereplője volt annak a Viganò érsek nevével fémjelzett 2018-as puccskísérletnek, amely a pápa megbuktatására irányult.”

A katolikus lap arra is emlékeztet, hogy a pápa hivatalosan még nem jelentette be a magyarországi látogatását, csak egy interjúban beszélt arról, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust záró statio orbis szentmisére érkezik. A Magyar Kurír főszerkesztője szerint Ferenc pápa elődei több hasonló kongresszusra nem mentek el, ezért örömteli volna, ha ő Magyarországon misézne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!