A Fudan és a Fidesz ellen tiltakoznak Budapesten

Legfontosabb

2021. június 5. – 17:14

frissítve

A Fudan és a Fidesz ellen tiltakoznak Budapesten
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre közvetítés a kínai Fudan Egyetem ellen szervezett tüntetésről.

Ferencváros önkormányzata Kína számára érzékeny közéleti személyekről és témákról nevezte át a Fudan tervezett környékének utcáit. A magyar kormány tagjai szerint mindez legfeljebb viccnek jó, mire jött Kína, és kijelentette, hogy megvetendőnek tartja az átnevezéseket. Minderről itt írtunk bővebben.

A tüntetés ideje alatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek a BKK közlése alapján. Ha érdeklik a részletek, kattintson ide, cikkünkből azt is megmutathatja, mi maradt ki a forgalmi változásokról szóló MTI-beszámolóból.

Fotó: Bozzay Balázs / Telex
Fotó: Bozzay Balázs / Telex

A főpolgármester, valamint az MSZP-Pábeszéd és az LMP miniszterelnökjelöltje a héten többször is kiposztolta Facebook-oldalára, hogy fel fog szólalni a Kossuth téren. Megválasztása óta nem igazán emlékezni olyan esetre, hogy a főpolgármester a kormánnyal szembeni tiltakozásra buzdította volna a szimpatizánsait.

A tüntetés tervezett programja szerint az Andrássy úton a Kodály körönd metrómegálló valamint a Hősök tere között gyülekeznek a résztvevők háromtól. Pontban négy órakor indul a menet, amely a tervek szerint 17:30 körül érne a Kossuth térrel.

A parlament előtt több beszéd is lesz, íme a felszólalók:

  • Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
  • Bereczki Áron, Hallgatói Szakszervezet
  • Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász)
  • Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, országgyűlési képviselőjelölt Budapest 6-os számú választókörzetében Józsefvárosban, Ferencvárosban, a József Attila-lakótelepen, a tüntetés szervezője
  • Karácsony Gergely főpolgármester, előválasztási miniszterelnök-jelölt

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!