Az állami hírügynökség nem írta le, milyen tüntetés miatt lesz jelentős forgalomkorlátozás Budapesten

2021. június 5. – 10:50

Az állami hírügynökség nem írta le, milyen tüntetés miatt lesz jelentős forgalomkorlátozás Budapesten

Másolás

Vágólapra másolva

Demonstrációt tartanak szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Kossuth Lajos tér útvonalon, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a környéken – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Kossuth Lajos téren színpadépítési munka miatt várhatóan 8 és 11 óra között, majd este a demonstrálók miatt várhatóan 17.40 és 18.30 között a 2-es és a 2M villamosok a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos térig közlekednek.

Hozzátették, hogy 15 órától lezárják az Andrássy utat a Rippl-Rónai utca és a Kodály körönd között, ezért előreláthatólag 17 óráig a 105-ös busz terelve, a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedik, majd várhatóan 17 és 18 óra között lezárják a József Attila utcát, ezért a buszok a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át járnak. Előreláthatólag 17 és 18 óra között a 16-os busz csak a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik.

Közölték azt is, a demonstráció ideje alatt a vonulás útvonalát teljes szélességben lezárják, oda járművek nem hajthatnak be. A keresztirányú forgalmat a résztvevők vonulásának idejére megállítják, ezért az érintett járatok (az M3-as pótlóbusz, a 4-es és 6-os villamosok, a 70-es, a 72M, a 73M, a 76-os, a 78-as trolibuszok, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 105-ös buszok) megnövekedett menetidővel közlekednek.

Békemenetnél hozzátették a hátteret

Bár az állami hírügynökség nem említi, eláruljuk, hogy a kínai Fudan Egyetem Budapestre költözése ellen tartanak tüntetést szombaton. Lehetséges, hogy a BKK csak annyit küldött az MTI-nek, hogy demonstráció miatt lesznek lezárások, a hírügynökség ugyanakkor még dönthetett volna úgy, hogy a forgalomkorlátozásról szóló információ mellé odaírja háttérnek, hogy milyen tüntetésről van szó.

Így tett például a 2014. március 26-i Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni a hétvégén a fővárosban című írásukban, amelyben a rendőrség lezárásokról szóló közleménye után felidézték, hogy egy héttel korábban mit mondott a Fidesz képviselője a Békemenetről, amelynek a végén választási rendezvényt tart a kormánypárt és Orbán Viktor.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az MTI nem hallgatja el teljesen, hogy szombaton mi ellen tüntetnek a fővárosban. A várható eseményeket összesítő Agendában leírták, hogy miről van szó.

A Fudan elleni demonstrációt a Szikra Mozgalom képviselőjelöltje, Jámbor András hirdette meg, az eseményen pedig többek mellett felszólal majd Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely is.

A Ferencvárosi önkormányzat napokban olyan utcanevekkel nevezte át a Fudan Egyetem tervezett környékét, amelyek érzékenyek a kínai kommunista rezsimnek. Bár kormánytagok a kérdésünkre azt mondták, hogy mindez legfeljebb csak egy gagnek jó, Kína szóvá tette a fővárosi politikusok lépését.

A Fudan Egyetemről szóló korábbi cikkeinket itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!