A DK-s Kálmán Olgát támogatja a Jobbik a II. kerületi előválasztáson

2021. május 30. – 18:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Jobbik közleményében jelentette be, hogy a 2021-es előválasztáson Budapest II. kerületében Kálmán Olgát, a DK jelöltjét fogják támogatni. Döntésük mellett azzal érveltek, hogy őt tartják a legesélyesebb jelöltnek, illetve hogy

„Kálmán Olgát nem kell bemutatni, országosan ismert műsorvezető, aki most a politikai közélet másik oldalán is bizonyít. Kétség nem férhet hozzá, hogy ha valaki, ő ismeri az ellenfeleket, és rá is lehet számítani a Fidesz-féle pártállam lebontásában.”

Ahogy a párt írja, komoly versenyre számítanak a főváros 4. sz. választókerületében, de „bárki is legyen az előválasztás győztese, a közös ügyet fogja szolgálni”. A párt egyik fő célja, hogy 2022-ben a II. kerület megkapja az, ahogy írják, „a második kerülettől kicsinyesen elszabotált támogatásokat”.

A Jobbik több körzetben is állt már be DK-s jelöltek mögé például Fejér megyében, illetve a szintén DK-s Varju László esetében, aki 2018-ban megverte a Fidesz jelöltjét Budapest 11. számú választókörzetében. Szocialista jelöltet is támogat a Jobbik, Budapest 15. választókerületében ugyanis az MSZP-s Kunhalmi Ágnest támogatja a párt. A budapesti 18. választókörzetben pedig egy momentumos jelöltet, Tóth Endrét támogatja Jakab pártja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!