Hónapokat készült az érettségire, de nem mehet el szóbelizni

Legfontosabb

2021. május 29. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Megörült olvasónk múlt héten, amikor bejelentették, hogy szóbeli vizsgával pótolhatja az írásbeli érettségit, aki betegség vagy más okból nem tudta megírni május elején a feladatsort. Ő épp a debreceni klinikán feküdt akkor, műteni kellett, és még heteket lábadozott utána.

Nem sokáig tartott azonban az öröme, hamar kiderült, hogy csak az idén végzett érettségizők előtt nyitották meg ezt a lehetőséget. Aki már korábban befejezte a középiskolát, és most csak javítani szeretne a pontszámán vagy épp a korábbi jegyén, őszig várnia kell, ha nem tudott elmenni az írásbeli vizsgára. Ő pedig már évekkel ezelőtt leérettségizett, most történelemből tett volna emelt szintű vizsgát, hogy felvegyék az egyetemre.

„Tavaly egy ponttal maradtam le a jogról. Szerettem volna megismételni, hogy most bejussak” – mondta a Telexnek a névtelenséget kérő férfi. Az elmúlt hónapokban munka mellett előkészítő tanfolyamra járt, nem kevés pénzt költött a felkészülésre. A problémával rögtön felhívta az Oktatási Hivatalt, ahol közölték vele, hogy rá nem vonatkozik a rendelet.

„A szóbeli pótlás lehetősége azok számára biztosított, akik idén fejezik be a középiskolát. A korábban érettségizettek bármelyik későbbi vizsgaidőszakban vizsgázhatnak”

– írta az Emmi sajtóosztálya megkeresésünkre. Ez azt jelenti, hogy olvasónk és a vele egy cipőben járók legkorábban ősszel tudja megismételni az érettségit, és egy évet csúsznak az egyetemi jelentkezéssel is. „Egy évet várnom kell, csak mert nem gondoltak erre a jogi kategóriára. Idegőrlő” – fogalmazott az olvasónk csalódottságában.

„Eddig egy ember jelentkezett nálunk ugyanezzel problémával, rajta kívül csak idén végző érintettekről tudunk” – válaszolta lapunknak Fehér Alexandra az ADOM Diákmozgalom tagja. Még korábban egyeztettek a Köznevelési Államtitkársággal, ahol azt mondták nekik, hogy konkrét adatuk nincs az érintettek számáról, de becsléseik szerint nem maradt le sok diák az írásbeliről betegség miatt, ezért nem terveznek további engedményt tenni. „Mi már annak is örültünk, hogy az idén érettségizőknek igazolt távollét esetén adtak pótlási lehetőséget” – írta Fehér, hetekig ugyanis ez se volt egyértelmű.

Április közepén döntött arról a kormány, hogy elmaradnak a szóbeli érettségi vizsgák. Középszinten csak azokból a tárgyakból lehet szóbelizni, amelyeknek nincs írásbeli része. Ezen kívül az tehet szóbeli vizsgát, aki a középszintű írásbelin elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot.

Szerdán írásban kerestük az Emmi és az Oktatási Hivatal sajtóosztályát, hogy mi az oka a résztvevők korlátozásának, és hány embert érinthet az olvasónk által felvázolt probléma, de nem válaszolták meg a kérdéseinket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!