Ellenzéki politikusok felháborodtak Orbán bérből élős mondatán

2021. május 28. – 21:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szokásos péntek reggeli interjúján Orbán Viktor arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy a járványnak milyen súlyos gazdasági következményei voltak. Azt mondta, hogy a 2022-es költségvetés a gazdaság újraindításáról fog szólni: béremelésekről, munkahelyteremtésről, az egészségügy támogatásáról, felsőoktatásról. Majd azt mondta, hogy a vírus

„megviselt bennünket. Nem csak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom.”

Ezen sokan felkapták a fejüket, mint például Dobrev Klára, aki videóban azt mondta, hogy szerinte az még viccnek is rossz, hogy „Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy a járvány megviselte a fizetésből élőket, és ő is ezek közé tartozik”. Jakab Péter is hasonló oldalról közelítette meg a kérdést, bár ő más hangsúlyban tette ezt.

„A bérből és fizetésből élőket valóban megviselte a válság. A tolvajokat nem”

– írta bejegyzésében, és kiegészítette azzal, hogy szerinte a miniszterelnök legszűkebb köre szerinte 800 milliárd forinttal lett gazdagabb a válság alatt.

A Momentum arra kíváncsi, hogy a követőik hogyan segítenének Orbánnak.

Az RTL Híradó szerint 92 ezren legalább egy éve próbálnak munkát találni, és több mint 128 ezer álláskereső egy forint juttatást sem kap az államtól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!