Mielőtt Londonba utazik, Orbán beszél az állami rádióban

2021. május 28. – 07:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A héten nem volt kormányinfó, beszél viszont a miniszterelnök az állami rádióban.

Kövesse élő közvetítésünket!

Addig is lezárjuk az élő közvetítésünket.

Orbán Viktor azzal zárta, hogy reméli, végre szép lesz a gyereknap.

Gyurcsány a főnök, vele harcolok – jelentette ki Orbán, aki szerint Karácsony mögött ugyanazok az emberek tűnnek fel, akiket ő még a Gyurcsány-időszakból ismer. „Ezek különleges dolgai a politikának, az ember nem is tudja, hogyan viszonyuljon ehhez” – mondta.

Aligha tudjuk elfelejteni az őszödi beszédet. Amikor az őszödi beszéd miatt „kitörtek a lázadások”, Orbán azzal kezdte, hogy a serdülő fiát bezárta egy biztonságos helyre, mert már menni akart a barátaival. Mindig megdöbben az ember, nem is azon, hogy ez megtörtént, hanem az vágja mellbe az embert, hogy aki miatt ez megtörtént, az még mindig ott van a politikában.

A britek kilépésével meggyengültek a közép-európai országok az Európai Unióban. Ki kell velük építeni egy kétoldalú gazdasági együttműködést, speciális területeket is fognak keresni pénteken Londonban.

Európai ügyekről beszélt Orbán a spanyol Vox párt vezetőjével. Régi témák jöttek elő: klímavédelem és bevándorlás. A kormányfő rossz emlékként említette, hogy 2015-ben a kerítés építésekor a spanyol kormány is ingatta a fejét, ma pedig Spanyolországban háromszor akkora kerítés van, mint nálunk.

Magyarországon évekig küzdöttek, hogy leszorítsák a rezsit, ezért itt nem lehet adót fizettetni az emberekkel a lakásfűtés vagy a benzinhasználat után – mondta a klímavédelemmel kapcsolatban. A közép-európai országok azt mondják, hogy a klímarombolást a nagy cégek végzik, velük kell megfizettetni a klímaváltozás költségeit.

Orbán sem tudja, miért kell hajnali 2-ig tanácskozni az uniós csúcsokon, meglepődve látja, hogy „mennyi az éjszakai bagoly Brüsszelben”. Van rosszindulatú megközelítés: ez egy tárgyalási technika, így könnyebb elérni kompromisszumot. De következik ez a német alkotmányból is, a kancellárnak ugyanis délután sokszor még be kell számolnia előre a parlamentnek, és felhatalmazást kell kérnie bizonyos döntésekhez.

Amikor a járvány csúcsra járt, akkor a védekezés volt a fontos, viszont most, hogy legyőztünk vagy leszorítottuk a földre a harmadik hullámot, a gazdaság újraindítása van soron, ezt a célt szolgálja a költségvetés. A 2022-es év költségvetése teljes egészében a gazdaság újraindításáról fog szólni: béremelésekről, munkahelyteremtésről, felsőoktatásról.

Orbán szerint máshol azért nem ennyire egyértelmű még, hogy lehet-e majd keleti oltások után is szabadon utazni, mert „a többiek mögöttünk vannak”, ott még nem az utazásokat tervezik. Kijárási tilalmak vannak, kötelező maszkviselés szabadtéren és így tovább – sorolta Orbán. „Majd amikor ők is odaérnek, ahol most mi vagyunk, hogy hova utazzunk”, akkor az összes egészségügyi szervezetek által elfogadott vakcinával lehet majd utazni – jelentette ki.

Szerinte az a szakmai álláspont, hogy a Magyarországon alkalmazott oltások kivétel nélkül alkalmasak arra, hogy az indiai mutánst legyőzzék.

Orbán attól fél, hogy a nyájimmunitás kifejezés használata miatt kialakul egy olyan képzet az emberekben, hogy azt gondolják, ha már sokan beoltatták magukat, akkor nekik nem kell, mert ha van nyájimmunitás, akkor megúszhatják. De a vírus itt marad, és előtt-utóbb mindenkit el fog érni: „A vírus az utolsó embert is megtalálja, aki nem védett.”

25 ezer első és 117 ezer második oltást adtak be tegnap. 84 ezer aktív fertőzött van, és lélegeztetés nélkül kevesebb mint ezer embert kezelnek kórházban.

Megbeszélést folytat majd Boris Johnson brit miniszterelnökkel, akinek a szóvivője egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, emberi jogi kérdéseket is érinteni fognak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!