Azért törölte a Facebook az Illiberal Memest, mert az öngyilkossággal viccelődtek, szerintük nem is arról szólt a mém

2021. május 28. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 11:30

A 2021.05.27-én az Illiberal memes váratlanul eltűnt a Facebookról – közölte a Telexszel az Illiberal Memes csapata.

„A Facebook indoklása szerint egy több, mint 1 évvel ezelőtt kirakott posztért törölték az oldalt, mely a közösségi média szerint sértette a Facebook közösségi alapelveit, azon belül is az öngyilkossággal való viccelődést sérelmezte. Természetesen sosem állna szándékunkban, hogy öngyilkosságot vicc tárgyának tekintsük, és szerintünk nem is erről szólt a megosztott meme” – írták.

Majd így folytatódik a közlemény: „Miről szólt az a bizonyos poszt? 2020. május 19-én a magyar országgyűlés megszavazta a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényjavaslatot, és erre reagált oldalunk.” Ezzel a képpel:

A kifogásolt posztban lévő kép Fotó: Illiberal Memes
A kifogásolt posztban lévő kép Fotó: Illiberal Memes

„A megosztott memeből egyértelműen kiderült, hogy az a magyar kormány álláspontját kritizálta, véletlenül sem az Illiberal Memes véleményét tükrözte” – hangsúlyozták.

„A Facebooknak jeleztük, hogy nem értünk egyet a döntésükkel, és kértük az oldal törlésének felülvizsgálatát, egyelőre nem kaptunk visszajelzést. Köszönjük az eddig mellettünk történt kiállásokat a média szereplői és más memeoldalak részéről. Amennyiben nem sikerül visszaállítani az oldalt akkor újat csinálunk és ott folytatjuk. A továbbiakban az Instagramon továbbra is elértek minket, ott jelentkezünk a fejleményekről” – tették hozzá.

Korábban írtuk:

Még csütörtökön napközben eltűnt a Facebookról az egyik legnagyobb magyar politikai mémgyártó oldal, a – mint neve is elárulja – főleg kormánykritikus posztokat készítő Illiberal Memes. Az oldalnak a Facebookon több mint 71 ezer követője volt a Google tárolt változatában elérhető adatok szerint.

Az oldal az Instagramon még elérhető, itt számoltak be a facebookos megjelenésük eltűnéséről. Először azt írták ki, hogy a Fb-oldal eltűnt, „amit próbálunk helyrehozni. Remélem sikerül helyrehozni. Ha nem akkor csinálunk másikat.” Később még kiírták egy-egy kommentben, hogy addig is itt kommunikálnak, illetve nagyjából egy órával később ezt is: „elsőre úgy tűnik: nincs köze a politikának ami miatt törölték de majd kiderül”.

Ebből a tárolt változatból az is kiderül, hogy az utolsó poszt, amit a Facebookon közzétettek, ez az Instagramon még elérhető kép volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!