Le akarta fizetni a Vizoviczki-ügyben megvádolt volt rendőr alezredes a korábbi beosztottját, hogy megmenekülhessen

2021. május 27. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

Megpróbálta lefizetni a Vizoviczki-ügyben vádlott volt rendőr egy korábbi beosztottját, hogy számára kedvező vallomást tegyen a bíróságon. A volt rendőr 2020. februárjában azt kérte vádlott társától, hogy vállalja magára egyes bűncselekmények elkövetését, így ő mentesülhetett volna a büntetés alól. Cserébe havi juttatást ígért a vádlottnak, aki azonban nem fogadta el az ajánlatot.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bírósági eljárásban tett vesztegetés miatt emelt vádat a volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken. Indítványozták, hogy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését.

A 24.hu azt írja a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva, hogy a vesztegetéssel vádolt volt rendőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A volt rendőr alezredes letartóztatását tavaly júniusban rendelte el a bíróság.

Vizovizcki Lászlót és huszonegy társát bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekményekkel vádolják, az ügy tárgyalása 2014 óta zajlik. A vádirat szerint a hajógyári-szigeti és belvárosi szórakozóhelyek tulajdonosa, az éjszakai élet korábbi meghatározó figurája többek között magas beosztású rendőröket vesztegetett meg még 2005-ben.

Az ügyben bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt 22 vádlott ellen indult eljárás. Hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztásúak voltak –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő is a vádlottak között van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!