Orbán gyurcsányozós posztja alatt orbánozik Gyurcsány

2021. május 26. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebookon azt kérdezte szerdán a követőitől, hogy ki hol volt, amikor először hallotta a 15 évvel ezelőtti őszödi beszédet. A bejegyzésében pedig egy feliratozott részletet is megosztott a hangfelvételből.

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök erre szintén a Facebookon reagált:

„És te hol voltál, mikor a Fidesz szétlopta az egész országot?”

– kérdezett vissza az ominózus Orbán-poszthoz fűzött kommentjében. Bár Gyurcsány nem válaszolta meg a miniszterelnök kérdését – így az sajnos nem derül ki a hozzászólásából, hogy ő hol volt, amikor először hallotta a saját beszédéről készült felvételt –, a hivatalos Facebook-oldalán szomorúan konstatálta, hogy Orbán sem adott választ az ő kérdésére. A lájkbajnokság ínyenc olvasóinak itt jeleznénk, hogy a miniszterelnök eredeti posztjára két óra alatt 5800 reakció érkezett, Gyurcsány egy órával később megjelent kommentje pedig épp ezerrel kevesebb, a cikk írásának pillanatában épp 4800 reakciónál tart.

Egyébként nem csak Gyurcsány felelt Orbán kérdésére kérdéssel. A miniszterelnök fideszes alapítótársa, Deutsch Tamás a válaszadást szintén mellőzve arról érdeklődött: „Te hol voltál, Viktor?”

„Épp autóban ültem. Meg is kellett álljak”

– felelte párttársa nyilvános kérdésére a kormányfő, szintén kommentben.

Mellékszál, de Gyurcsány Ferenc akkora kommenletési lázban ég, hogy az őszödi beszédről készülő film előzetese kapcsán is egy Facebook-hozzászólásban „fejtette ki” a véleményét. A 24.hu cikke alatt azt írta: „IMDb 2,6” – ezzel utalva, hogy a nemzetközi, a filmeket 10 skálán értékelő rendszerben egyelőre nem kapott túl magas pontszámot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!