Révész Máriusz: Azért nem vitatkozott az ellenzéki vezetőkkel Orbán, mert ez nem volt érdeke a Fidesznek

2021. május 23. – 11:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor azért nem vitatkozott az ellenzéki vezetőkkel az elmúlt időszakban, mert ez nem volt érdeke a Fidesznek – egyebek mellett erről beszélt Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki a Partizán vendége volt. Az interjú hétfőn jelenik majd meg a Partizán oldalán.

Az interjú nagyobb részében Gulyás Márton főként oktatáspolitikai kérdésekről kérdezte Révészt, akinek politikai pályafutásában 2010 előtt hangsúlyosan jelen volt az oktatáspolitika, 2010 után azonban szinte teljesen kiszorult ebből, ami Révész szerint egyebek mellett annak tudható be, hogy ő a Pokorni Zoltán-féle oktatáspolitikai törekvések mellett állt, de ebben az időszakban nem ez érvényesült, hanem a Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett irány.

A fideszes politikus szerint nehezen magyarázható, hogy a PISA-felmérések alapján az elmúlt tíz évben nem javult számottevően a tanulók teljesítménye az iskolákban. Gulyás felelevenítette a 2018-as PISA-felmérés egyes elemeit, melyek szerint a magyar oktatás az egyik legszelektívebb Európában, vagyis a hátrányos helyzetű tanulók jóval kisebb eséllyel tudnak jó eredményt elérni, mint azok a szerencsések, akik jobb módú családokból származnak.

Révész azt mondta, hogy az oktatás színvonalának emelkedéséhez elengedhetetlen lenne a pedagógusok fizetésének emelése. „A tanári fizetések kimondottan alacsonyak Magyarországon” – mondta.

A szabad iskolaválasztás a diákok közötti különbségek növekedéséhez vezet – tette hozzá. De ezt szerinte lehetetlen megtiltani Magyarországon. Arról is beszélt, hogy ennyire kaotikus iskolarendszer, mint ami nálunk van, nincsen máshol Európában. De ezekről a gondolatairól nem beszélt az utóbbi években Orbán Viktorral.

Révész Máriusz a Partizán hétfőn megjelenő interjújában – Fotó: Partizán / Youtube
Révész Máriusz a Partizán hétfőn megjelenő interjújában – Fotó: Partizán / Youtube

Néhány további fontosabb állítás, amelyről szó volt az interjúban:

  • „a Fidesz családpolitikája a magasabb társadalmi státuszúakat segítette jobban, de nagyon jelentős mértékben járult hozzá a szegénység csökkenéséhez is” – mondta Révész;
  • egyetért Matolcsy Györggyel, állami finanszírozású bérlakásépítési programnak kellene indulnia Magyarországon;
  • sok mindennel nem ért egyet, amit Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője mond;
  • Orbán Viktor azért nem vitatkozott az ellenzéki vezetőkkel, mert ez nem volt érdeke a Fidesznek. Értelmes vitára ma Magyarországon semmi lehetőség nincs – mondta.

Az interjúban szó volt még családpolitikáról, családi adókedvezményekről, munkanélküliségről, munkaerőhiányról, lakhatási lehetőségekről, a kerékpáros kultúráról és Orbán Viktor vagyonbevallásáról is.

Az interjú hétfőn jelenik majd meg a Partizán oldalán.

A nézői támogatásokból élő, oknyomozó anyagokat és mélyinterjúkat készítő portállal kapcsolatos hír, hogy nehéz helyzetbe kerültek, mivel nem találnak új bérleményt. A bérleti szerződésük lejárt, a tulajdonos nem kívánta meghosszabbítani a megállapodást, így júniustól költözniük kell. „Részben anyagi, részben politikai okokból egyetlen tárgyalásunk sem vezetett eredményre” – mondta a Partizánt vezető Gulyás Márton, aki így a nyilvánossághoz fordult segítségért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!