Parlamenti alkalmazott volt az a férfi, aki fiatalkorú lányokat fotózott le titokban a győri szabadstrandon

2021. május 21. – 16:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ugytudjuk információi szerint korábban Simon Róbert Balázs fideszes országgyűlési képviselő parlamenti alkalmazottja volt az az Sz. Balázs, akit tavaly júliusban fogtak el, amiért a győri szabadstrandon egy baseballsapkába rejtett kamerával próbált fiatalkorú lányokat lefotózni az egyik öltözőben. A férfit az iskolai csoport kísérője buktatta le.

FRISSÍTÉS 17.12-kor: A Telex megkeresésére Simon Róbert Balázs képviselő az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz: „A bűncselekményt elkövető személy korábban a Fidesz alkalmazásában állt. Amikor tudomásunkra jutott az általa elkövetett cselekmény, azonnal megszüntettünk vele minden kapcsolatot és azonnal kizártuk a Fideszből, mert ilyen embernek nincs helye közöttünk! Elítéljük az ilyen cselekedetet, éppen ezért van szükség a Kocsis Máté frakcióvezető által rövidesen benyújtásra kerülő pedofil ellenes törvényjavaslatra, hogy a lehető legszigorúbban meg lehessen büntetni azokat, akik gyermekeink ellen ilyen bűncselekményt akarnak elkövetni.”

A rendőrség házkutatást tartott a 38 éves férfinél, ennek során a lefoglalt számítástechnikai eszközökön és adathordozókon 63, az öltözőkabinokban készített felvételt, valamint 91 egyéb gyermekpornográf tartalmú felvételt találtak. A férfi 2019 nyara és 2020 júliusa között készített felvételeket a kamerájával. Ez idő alatt dolgozott a képviselőnek.

Sz. Balázs ügyét a rendőrség lezárta, az ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolja, akár hét és fél évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Nem sokkal lebukása előtt Sz. Balázst az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság külsős tagjának választotta meg a győri közgyűlés. Augusztus közepén távolították el a pozícióból, Dézsi Csaba András győri polgármester méltatlansággal indokolta a döntést a portálnak.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a napokban új pedofilellenes törvénycsomagot jelentett be, aminek része lenne egy kereshető pedofil-nyilvántartás azokról, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt. Kocsis az erről szóló posztjában azt írta, hogy nincs rendjén, hogy gyerekek egyre több helyen találkozhatnak életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal, de az sincs, hogy a pedofilok sokszor túl enyhe büntetést kapnak. Mint írta, „meg kell védeni a gyermekeket, az elkövetőkre pedig szigorúbban kell lesújtani.” Szintén a javaslat része, hogy minősített esetben, vagyis ha 12 év alatti az áldozat; ha hivatalos személy az elkövető; ha sanyargatást vagy erőszakot követ el visszaesőként valaki, akkor az emberölés vagy emberrablás büntetési tétele is kiszabható legyen.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!