Megkapta az állami támogatást 700 milliós gyógyszerére az első magyar SMA-beteg gyerek

2021. május 20. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett a Nemzeti Egészségbiztosítás Alapkezelő első egyedi határozata a 700 millió forintba kerülő Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer állami támogatásáról az első támogatott SMA-beteg gyereknek. Kásler Miklós, az Emmi minisztere korábban bejelentette, hogy áprilistól egyedi méltányossággal is elérhető Magyarországon a gerincvelői izomsorvadásban (SMA-val) szenvedő gyerekek kezelésére használható szer, a Nemzeti Egészségbiztosítás Alapkezelő ugyanis megállapodást kötött erről.

Csütörtökön arról is kérdezzük a kormányt, hogy összesen hány kérelem érkezett a minisztériumhoz, illetve a NEAK-hoz az ügyben, és eddig hány méltányossági kérelmet bíráltak el?