Bábszínház volt a kormány–főváros egyeztetés a főváros szerint

2021. május 20. – 16:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány által átvállalt 60 milliárd forint értékű fővárosi fejlesztések elbizonytalanodásáról, a fővárosi bérlakásállomány elvesztésének veszélyéről, a Fudan Egyetem helyzetéről számolt be sajtótájékoztatón Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.

Kiss közölte: az európai helyreállítási alap (RRF) forrásainak felhasználási tervéről ugyan arról egyezett meg korábban a kormány és a főváros, hogy folyamatosan egyeztetnek a 2500 milliárdos támogatás Budapestet érintő fejlesztéseiről, de mindössze egy ülést tartott az erre a célra felállt munkacsoport, azóta semmi.

75 fővárosi projektet raktunk le, 545 milliárd forint igényelt támogatással, ebből 0 befogadott javaslat lett. Nem tárgyalás, bábszínház volt ez: biodíszletnek használta a kormány a fővárost, hogy leírhassák, lefolytatták a kötelező egyeztetéseket

− mondta Kiss Ambrus. Hozzátette: a főpolgármester levélben fogja tájékoztatni az Európai Bizottság elnökét, hogy nem volt egyeztetés.

A főpolgármester-helyettes közölte azt is, hogy a kormány által átvett, 60 milliárd forintnyi fejlesztés 5 projektjénél sem lát semmilyen haladást. Kiss szerint

  • a Pannonparkot átvette a kormány, azóta nincs a folytatásról megállapodás
  • a budai villamos 2. ütemét, ahogy Kiss aposztrofálta, a „Garancsi-villamost” a kormány kihúzta az RRF-listáról (Kiss az elnevezéssel arra célzott, hogy a villamos a kormányközeli vállalkozó cége által épített, Kopasz-gát melletti lakónegyedhez szállítja majd az utasokat)
  • a kelenföldi intermodális állomás projekjét szintén kihúzták az RRF-ből
  • a gellérthegyi Sikló nincs benne az RRF-ben, a fővárosnak nincs tudomása arról, hogy költségvetési forrásból finanszíroznák
  • a Pesti alsó rakpart átalakításának tervezésére kiírta a pályázatot a főváros, forrást is biztosított rá, a folytatásra egyelőre nincs kormánypénz az ígéretek ellenére se
A budai fonódó villamos 2. üteme – Forrás: BFK
A budai fonódó villamos 2. üteme – Forrás: BFK

Kiss Ambrus arról is tájékoztatott, hogy a lakástörvényt követően az 1248 fővárosi önkormányzati bérlakásból 730-nál vetődhet fel a lakásprivatizáció. Ez piaci áron 20-25 milliárdos lakásállományt veszélyeztet szerinte. Mivel ezek között sok a kispénzű bérlő által lakott félkomfortos, átmeneti szállás, attól tartanak, hogy a lakásmaffia behálózhatja őket.

Fudan-ügy

A csütörtöki kormányzati tájékoztatón elhangzottakra reagálva Kiss elmondta, hogy a Fudan-terv kormányzati prezentációjából jól látszik, hogy a tervezett diákvárosi kollégiumi férőhelyből 3000 a Fudan kampuszban lenne. Hozzátette, hogy a Diákvárosról szóló utolsó, 2020 január 17-i, közösen aláírt főváros-kormány határozatban nincs se egyetem, se Fudan, csak diákok kollégiumi szálláshelyekről volt szó. Az új tervekről nem volt egyeztetés, ezért azokat nem tudja támogatni a főváros.

Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján azt mondta az ügyben, hogy Karácsony Gergely fügefalevélként használja a Fudan Egyetem ügyét arra, hogy eltakarja az angol nyelvtudásáról szóló híreket. Hozzátette: a Diákvárosba ígért kollégiumi helyek meglesznek, a Fudan előkészületei pedig sokáig tartanak, ezalatt bőven van idő tárgyalásokra.

19−25 milliárd forint jegyárbevétel-kieséssel számol a BKK

A fővárosi közgyűlés vészhelyzeti formában megtartott ülésének pontjai közül Kiss Ambrus kiemelte a főváros költségvetési beszámolóját. E szerint 2020-ban a működési bevétel a tervezett 280 helyett 215 milliárd forint volt, a kiadás viszont 272 milliárd forint. A kiadásokat úgy tudták fedezni, hogy felélték a következő évek fejlesztéseire félretett forrásokat. Mint kiderült, a BKK is csehül áll, idén összesen 19−25 milliárd forint jegyárbevétel-kieséssel számolnak. A kormány által elrendelt ingyenes parkolás tavaly 250 millió forint kiesést okozott a fővárosi önkormányzatnak, de Kiss szerint a fő probléma inkább az volt vele, hogy sok dugót, szabálytalan parkolást okozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!